Hirdetés

700 km-t is képes megtenni egy töltéssel a Volkswagen új elektromos szedánja

|

Megindult az ID.7, vagyis a villany-passat sorozatgyártása.

Hirdetés

Talán kevesen tudják, de a Volkswagen a tisztán elektromos hajtású autók egyik legkorábbi úttörője. Az 1960-as évek végén az  volt az általános vélekedés, hogy az 1990-es évek közepére-végére kimerülnek a bolygó foszilis energiatartalékai. Az elektromos hajtány atyjának is nevezett Dr Adolf Kalberlah német elektrokémikus az 1970-es évek elején megalkotta az első ólomakksival hajtott 850 kg-os Volkswagen kisbuszt, a T2-t.

Mint azóta kiderült, az olajtartalékokkal kapcsolatos jóslatok túlzóan pesszimisták volták, és az azóta is feltárt új olajmezők még sokáig konzerválták az olajalapú robbanómotorokban való gondolkodást. Bár a német gyáróriásnak továbbra is voltak megújuló és hibrid technológiára épülő projektjei, ez kérdés az 1990-es évekig kikerült a fókuszból.

Hirdetés

A különböző hibrid modellekkel és koncepció projektek után, a 2010-es években állt bele a cég az elérhető árú EV-k sorozatgyártásába.  Az ID modul megjelenésével a vállalat életében új időszak kezdődött, mely népszerű modellek sora előtt nyitott utat.

A különböző számozott modellek, majd az ID.CROZZ és ID.VIZZION után most itt egy újabb számozott típus, az ID.7. A passat-forma szedán gyártása augusztus 21-én kezdődött meg a márka emdeni gyárában. Ősszel már meg is kezdik az európai kiszállításokat.

Nyár elején bezuhantak a szintén Emdenben gyártott ID.4 eladásai így sok múlik az új típus elstartolásán. Az új típus az ID.3  és ID.4-ből ismerhető 77 kWh-s akkumulátorral lesz felszerelve, ami az európai WLPT tesztciklusban 615 km-t tett meg egy töltéssel, de az ígéretek szerint az érkező új  86 kWh-s akksival ez 700 km is lehet. Az új akkumulátor érkezésének dátuma még nem nyilvános, de a választható opcióként megjelenő erősebb alkatrész 170kW helyett akár 200 kW egyenáram fogadására is képes lesz.

A Volkswagen ID.7, mint az első MEB-alapú modell, az új APP550-es villanymotorral lesz felszerelve, amely akár 210 kW teljesítményű is lehet. Csak összehasonlításképpen: a Volkswagen korábban egy 150 kW-os motort használt. A modell hátsókerék meghajtású, de van esély egy GTX változatra is.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)