Hirdetés

95 tonnával kevesebb szén-dioxid jutott a légkörbe a Virgin Atlantic tavalyi tesztútján

|

A részben fenntartható forrásokból kinyert üzemanyag jelentheti a kereskedelmi repülés jövőjét.

Hirdetés

Az elmúlt két évtizedben a fapados légitársaságok megjelenésével úgy felpörgött a légi utasszállítás, mint azelőtt soha. A folyamatos árverseny miatt a versenytársak 20 éven keresztül fillérekért szállították az embereket egymást érő járatok ezrein. Bár globális statisztikák szerint a kereskedelmi repülőzéshez felhasznált üzemanyag mindössze 0,1 százalékát teszi ki az összes felhasznált üzemanyagnak, így is szemmel látható a szennyezés mértéke.

Tavaly novemberben érkezett a hír, hogy a Virgin Atlantic légitársaság tesztrepülést hajtott végre egy olyan Boeing 787-es géppel, amit részben teljesen fenntartható forrásból származó (SAF) üzemanyaggal tankoltak meg. A vállalat most hozta nyilvánosságra a tesztrepülés adatait, amelyek első ránézésre reményt keltőek.

A gép szállítmány és utasok híján majdnem üresen hajtotta végre különleges útját, bár a fedélzeten tartózkodott a céget alapító Richard Branson, a légitársaság vezérigazgatója, Shai Weiss, valamint a brit közlekedési miniszter, Mark Harper is. Az azóta kielemzett adatok tanúsága szerint a kísérlet sikerrel járt, hiszen az utasszállító repülőgép 95 000 kilogrammal kevesebb szén-dioxidot juttatott a légkörbe, mintha hagyományos üzemanyaggal tette volna meg az utat. 

Hirdetés

A tesztet végrehajtó utasszállító gépet, amely a Flight100 nevet viseli, a Rolls-Royce Trent 1000 hajtóműve működteti. A teszteredmények szerint a speciális üzemanyag használata a szén-dioxid kibocsátásának mérséklésén túl az egyéb részecskék kibocsátását is 40 százalékkal alacsonyabb értéken tartotta.

Ennek hatása leginkább a repterek közelében figyelhető meg, ahol hosszú távon ez javíthatja a légszennyezettségi mutatókat, amitől a kondenzcsíkok sem maradnak meg olyan sokáig. Ezen felül, habár csak egy százalékkal, de több energiát biztosított a 88 százalék hidrogénezett észterekből és zsírsavakból, valamint 12 százalék szintetikus kerozinból álló SAF, mint a hagyományos repülőgép üzemanyagok.

Egy meghatározás szerint azt nevezzük SAF-nek, ami akár 80 százalékkal is képes csökkenteni a jármű szén-dioxid kibocsátását. Ezeket fáradt olajból, zsírokból, zöld- és kommunális hulladékokból állítják elő, de létezik már arra is eljárás, hogy a gyártás során a levegőből vonják ki hozzá a szén-dioxidot. Ahhoz azonban, hogy ténylegesen lássuk a hasznát, széles körben el kell terjednie az alkalmazásának.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)