Hirdetés

A NASA új műholdja minden eddiginél pontosabb képet fog nyújtani a bolygónkon zajló folyamatokról

|

A napokban útnak indított PACE 200 színt megkülönböztetve lesz képes akár algavirágzást vagy hurrikánt előrejelezni.

Hirdetés

A Szputnyik-1 1957-es felbocsátása óta szatellitek ezreit lőttük már fel, hogy Föld körüli pályára állva szolgálják valamilyen módon az emberiséget, a tudományt. Ezek az eszközök lehetnek csillagászati felvételeket, méréseket készítők, meteorológiai, földmegfigyelői feladatokat ellátók, vagy távközlési, felderítő műholdak is.

A napokban indította útjára a NASA legújabb projektjének keretén belül PACE  nevű  műholdját a floridai Cape Canaveral légitámaszpontról. A SpaceX segítségével feljuttatott műszer 200 színt megkülönböztetve az ügynökség reményei szerint a jövőben képes lesz megjósolni, hogy mikor következnek be káros algavirágzások és a hurrikánok.

Erre persze korábbi földmegfigyelő eszközök is alkalmasak voltak, de a NASA közlése szerint azok precizitásban meg sem közelítették a PACE-t. A PACE legalább három évig fogja  tanulmányozni az óceánjainkat 676 kilométeres magasságból.

Hirdetés

Az indításra azután került sor, hogy az EU éghajlatkutatói megerősítették, a globális felmelegedés első alkalommal haladta meg a 1,5 Celsius-fokot 12 hónapon át. A bolygó kétharmadát borító vizekről soha nem látott részletességű felvételeket készítő eszköz a Föld légkörében zajló folyamatokat is vizsgálni fogja.

"A NASA földmegfigyelő műholdakból álló flottájának új tagjával a PACE segítségével soha nem látott módon ismerhetjük meg, hogy a légkörünkben és az óceánjainkban lévő részecskék hogyan képesek azonosítani a globális felmelegedést befolyásoló kulcsfontosságú tényezőket."

- mondta Bill Nelson, a NASA igazgatója. Hozzátette, hogy az ilyen és ehhez hasonló programok segítenek megválaszolni a változó éghajlatunkkal kapcsolatos legsürgetőbb kérdéseket.

A közel egymilliárd dolláros program keretében csütörtök reggel útjára bocsátott szatellitet szállító Falcon rakéta a kilövést követően az Atlanti-óceán felett dél felé vette az irányt, hogy ritka sarki pályára álljon. A műhold két tudományos műszerének segítségével naponta fogja pásztázni a Föld felszínét, míg egy harmadik havi rendszerességgel végez majd méréseket.

A NASA-nak már több mint két tucat földmegfigyelő műholdja kering a bolygó körüli pályán. A PACE küldetése annyiban lesz egyedi, hogy a légköri aeroszolok, úgymint szennyező anyagok és a vulkáni hamu, valamint a tengeri élővilág, például az algák és a planktonok egymással történő kölcsönhatását is vizsgálja majd. A kutatásban résztvevő tudósok egy-két hónapon belül várják az első, PACE által rögzített és továbbított adatokat.

A NASA egy Indiával kötött partnerségi megállapodás értelmében egy másik fejlett megfigyelő műhold beüzemelésén is dolgozik, amit még idén útnak indítanának. A Nisar nevű szatellit radarral fogja mérni az emelkedő hőmérsékletnek a gleccserekre és más olvadó jeges felszínekre gyakorolt hatását. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)