Hirdetés

Van ahol már most betiltanák az előfizetéses ülésfűtést

|

Az új üzleti modell egyre több autógyártónál jelenik meg, ez viszont nem mindenki szerint korrekt megoldás.

Hirdetés

Idén nyáron sokan felvonták a szemöldöküket, amikor kiderült, hogy a BMW-nél azt találták ki, hogy előfizetési díjat kérnének az autók tulajdonosaitól, az olyan funkciók használatáért, mint például az ülésfűtés. Tehát magyarul az ember megvásárol egy prémium autót, amibe a gyárban beépítették az ülésfűtéshez szükséges alkatrészeket, azonban ezt nem helyezheti üzembe, csak, ha leszurkolja a havidíjat a gyártónak.

Nem a BMW az egyetlen, amely hasonló módszerekkel állt elő: a Tesla nemrég bejelentette, hogy az autóikat megvásárló tulajdonosoknak csupán néhány évig járna ingyenesen a navigáció vagy épp a hangvezérlés használata, azért a jármű bizonyos kora után évi 99 vagy havi 9,99 dollárt kellene fizetni. Apropó Tesla: a cég autóiban eleve ott van a Full Self-Driving (FSD) módnak nevezett vezetőtámogató rendszer összes alkatrésze, azonban az aktiválásért az autó árán felül további 15 ezer dollárt, azaz csaknem 6,2 millió forintot (!) kérnek.

A beépített alkatrészek használatáért kért előfizetési díj nem mindenkinek nyerte el a tetszését (Fotó: Unsplash/Alexander Grey)
A beépített alkatrészek használatáért kért előfizetési díj nem mindenkinek nyerte el a tetszését (Fotó: Unsplash/Alexander Grey)

Bár az előfizetéses model nem mindenki szerint ördögtől való ötlet, egyes amerikai törvényhozók nem nézik jó szemmel, hogy a videojátékok világából ismert mikrotranzakciók az autóiparban is megjelennek - írja az Ars Technica. A lap értesülései szerint ugyanis New Jersey államban két képviselő nemrég olyan törvénytervezetet nyújtott be, amely megtiltaná az autógyártók és/vagy kereskedők számára, hogy az állam területén előfizetéshez kössék olyan szolgáltatások működését, amelynek hardverei a vásárlás pillanatában már be vannak építve az új autókba.

Hirdetés

Kivételt képez ez alól, ha az adott szolgáltatás működése folyamatos költségeket jelentene a kereskedő, a gyártó vagy valamilyen harmadik fél számára, azonban beláthatjuk, hogy az ülésfűtés működtetése nem tartozik ebbe a kategóriába. Inkább olyan szolgáltatásokra kell gondolni, amelynek működéséhez szükség van például egy, a gyártó által üzemeltetett szerverre, vagy hasonló háttér-infrastuktúrára.

Szintén kivételt képezne a törvény hatálya alól a műholdas rádió vagy a wifi-szolgáltatás, a rendelkezés azonban a szabálysértőket először tízezer dolláros büntetéssel "jutalmazná", visszaeső elkövetőknél pedig alkalmanként akár húszezer dollárig is felszökhet a bírság összege.

A helyzet pikantériája, hogy a BMW amerikai központja New Jersey államban található, több másik autógyártóéval egyetemben.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)