Hirdetés

Egy elektromos kamionokon végzett teszt Bill Gates-re is rácáfolt

|

A Tesla Semi futott elsőként több mint 1600 km-t egy nap alatt a hatékonysági vizsgálat során.

Hirdetés

A tisztán elektromos hajtású személyszállító járművek térnyerése óta szeretnének a fejlesztő cégek megoldást találni a technológia logisztikában való alkalmazására. Mivel a szállításra alkalmas közúti járművek, a teherautók, nyerges vontatók szinte kivétel nélkül a legkörnyezetkárosítóbb hajtással, dízelmotorral üzemelnek, a 2035-ös uniós belsőégésűek tilalmáig muszáj lesz megoldani a szállítási módok emissziómentesítését.

A Tesla Semi hosszú fejlesztést követően tavaly év végén került az utakra, a Pepsi szállítójárműveként. Néhány éve Bill Gates egy Elon Muskkal az online térben folytatott szócsatája során azt mondta, kétli, hogy bármelyik elektromos teherautó bármikor is képes lenne 800 kilométert (500 mérföldet) megtenni egy töltéssel, és az akkumulátorok lehetséges súlyával indokolta kétkedését. A "kihívást" még tavaly decemberben megnyerte a Tesla-vezér.

Hirdetés

A jelenlegi teszt, amit az Észak-amerikai Teherfuvarozási Hatékonysági Tanács (NACFE) az új Run on Less programjának részeként készített, és amin több elektromos teherautó is részt vett, most meggyőző eredménnyel zárult. Egy Tesla Semi elektromos teherautó egyetlen nap alatt több mint 1600 km-t (1000 mérföldet) tett meg.

A tizennyolc napos teszten több más típus mellett három Tesla Semi is részt vett. Ezek közül az egyiknek a teszt utolsó előtti napján sikerült megugrani a kitűzött célt: a teherautó 1732 km-t (176 mérföld) tett meg egy nap alatt. A vizsgálat ugyan lezárult, de a NACFE további következtetéseket készül levonni a begyűjtött adatokból a közeljövőben.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)