Hirdetés

Már-már zavaróan durva lesz az első elektromos Bentley gyorsulása

|

A brit luxusmárka korlátozná is a féktelen száguldozást.

Hirdetés

A brit Bentley sokak szemében a Rolls-Royce sportosabb változatát jelenti, ami nem is annyira túlzó hasonlat, mint gondolnánk, hiszen a két márka 1931 óta egy családot alkot, még akkor is, ha ezt a családot 1998-ban felvásárolta a német Volkswagen AG. Ettől függetlenül a Bentley a mai napig a brit eleganciát képviseli az autózásban, a Rolls-Royce-hoz hasonlóan kézzel szerelik össze, a motor legkisebb darabkáitól a bőrülések varrásáig.

Míg a Rolls-Royce már tavaly bejelentette a tisztán elektromos hajtású Spectre érkezését, a Bentley első, teljesen villanyos modelljére azonban 2025-ig kell majd várni az InsideEVs értesülései szerint. A várakozás azonban megtérül majd: a cég vezérigazgatója, Adrian Hallmark ugyanis most megosztott pár részletet a készülő autóval kapcsolatban, amelyek elég ígéretesen hangzanak.

Ez még nem az elektromos modell, hanem a 2019-ben bemutatott EXP 100 GT koncepcióautó (Fotó: Bentley)
Ez még nem az elektromos modell, hanem a 2019-ben bemutatott EXP 100 GT koncepcióautó (Fotó: Bentley)

Ez még nem az elektromos modell, hanem a 2019-ben bemutatott EXP 100 GT koncepcióautó
(Fotó: Bentley)

A cégvezető szerint ugyyanis az első elektromos Bentley 1400 lóerős teljesítménnyel érkezik majd (1044 kilowatt), álló helyből 100 km/h sebességre pedig másfél másodperc (!) alatt gyorsul majd fel. Ennél durvábbat várhatóan a Tesla Roadster második generációja tud majd, de az valószínűsíthetően egy kisebb autó lesz a Bentley-nél.

Ennek ellenére Hallmark egy korábbi interjújában hangsúlyozta, hogy nem szeretné, ha a brutális gyorsulás határozná meg az autó karakterét, hanem inkább az, hogy erőlködés nélkül lehessen vele előzni, megmozgatva a bármikor rendelkezésre álló rettenetes nyomatékot.

Hirdetés

A cégvezető arra is rámutatott, hogy a legtöbb autós az 50-112 km/h (30-70 mérföld óránként) sebességtartományban élvezi legjobban a gyorsulást, ezért úgy tervezik meg az elektromos Bentley-t, hogy ebben a régióban teljesítsen a legjobban. Hallmark hozzátette, hogy a másfél másodperces gyorsulást sokan már zavarónak, kényelmetlennek érezhetnek, ezért lehetőség lesz majd visszafogni az autót: egy beállítás segítségével 2,7 másodpercre növelhető majd a 0-100-as sprint, ami azért még így is megmosolyogtatóan intenzív élményt nyújt. Összehasonlításként, a bő 2,5 tonnás Mercedes EQS, ami a német márka első, tisztán elektromos limuzinja, 4,5 másodperc alatt éri el a százas tempót, ami még így is olyan érzés, mint amikor az ember alatt meglódul egy repülőgép a kifutópályán.

Ha most a Bentley GT Speed 650 lóerőre képes, ezt meg fogjuk duplázni az elektromos modellünkkel. Azonban a 0-100-as gyorsulásnál van egy pont, amikor már csökken a befektetett energia megtérülése. Az a probléma, hogy egy bizonyos szint után zavaróvá válik, aztán jön a hányinger

- tette hozzá Hallmark.

Gyaníthatóan a villanyhajtású változat is hasonló karakterű, nagy túraautó lehet (Fotó: Bentley)
Gyaníthatóan a villanyhajtású változat is hasonló karakterű, nagy túraautó lehet (Fotó: Bentley)

A villanyhajtású változat gyaníthatóan hasonló karakterű, nagy túraautó lehet (Fotó: Bentley)

Bár a Bentley első embere nem mondta el, hogy az érkező elektromos modell formaterve milyen lesz, annyit elárult, hogy igyekeznek majd távol tartani magukat az elektromos autókra jellemző trendektől.

Arra fogunk törekedni, hogy ne nézzen ki elektromos autónak

- magyarázta a Bentley-vezér.

Erős a gyanú, hogy az egyelőre meg nem nevezett elektromos Bentley a 2019-es EXP 100 GT Concept formavilágát idézi majd, azaz valószínű, hogy egy jókora túraautó épül majd, az Auditól származó Premium Performance Electric Platformra.

Adrian Hallmark azt is elárulta, hogy az elektromos modell egyik változata több mint 250 000 euróba, azaz több mint 95 millió forintba kerül majd.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)