Hirdetés

Bitangerős elektromos rendőrautó vadászik majd az amerikai gyorshajtókra

|

A gyorsulása is elfogóautóhoz méltó.

Hirdetés

Ahogy pár napja megírtuk, az Európai Unió technológiai eszközökkel küzdene a gyorshajtás ellen, eközben a tengerentúlon egy alaposan felhergelt elektromos rendőrautóval csapnának le a szabályszegőkre - írja az InsideEVs.

A lap a Chevrolet Blazer 2024-ben érkező modelljei között figyelt fel a nem hétköznapi elfogóautóra, amely természetesen a kínálat legtetejét jelenti, legalábbis a teljesítmény szempontjából.

A Chevy Blazer első generációját 1969-ben dobta piacra a General Motors, most pedig közel 30 év után támasztják fel a modellt. 1995-ben ugyanis beszüntették a gyártását, és még abban az évben forgalmba hozták a magyarul rendkívül vicces nevű Chevrolet Tahoe-t, illetve a GMC Yukont, - előbbi a négy-, utóbbi a kétajtós Blazert váltotta le. 2019-ben aztán újra piacra dobták a Chevrolet Blazert, a jókora korábbi változattól eltérően már közepes méretű SUV-ként.

Az amerikai márka ezt a modellt frissíti majd fel 2024-re, amely új alapot is kap az idén bemutatott Ultium Platform formájában. Erre építik majd a most bemutatott 2024-es Chevrolet Blazer EV-t, azaz az elektromos hajtású verziót.

Hirdetés

Az SUV a cég által közzétett információk szerint négyféle felszereltséggel érkezik majd: az 1LT változat 395, a 2LT 468, az RS 512, míg a legtöbb extrával felszerelt SS változat 466 kilométeres hatótávot ígér. A legkisebb modellhez csak elsőkerék hajtás rendelhető, a második, 2LT-nél is ez azt alap, de már választható hozzá összkerekes kivitel is. Az RS első-, vagy hátsókerék hajtással választható, de opciósan itt is rendelhető összkerékhajtás, míg az SS csak összkerekes változatban lesz elérhető.

Izzadhatnak a gyorshajtók az elektromos rendőrautó láttán

A Chevrolet a civil piacra szánt változatok mellett bemutatott egy úgynevezett PPV változatot is, ami egy police pursuit vehicle-t, azaz rendőrségi elfogójárművet takar. A rendőrségi Blazert a fent említett SS prémium változatból fejlesztetrték tovább, ennek megfelelően elképesztő, 557 lóerős teljesítménnyel és hajmeresztő, 877 Nm nyomatékkal teszi lehetővé a bűn villámgyors üldözését. Azaz legalább ennyivel, mivel a rendőrautókat - különösen az autópályás üldözésekre szánt darabokat - utólag gyakran felpiszkálják egy picit, hogy hatékonyabban lecsaphassanak a szabályszegőkre.

A Chevrolet Blazer elektromos rendőrautó nem sok esélyt ad a gyorshajtóknak (Fotó: GM)
A Chevrolet Blazer elektromos rendőrautó nem sok esélyt ad a gyorshajtóknak (Fotó: GM)

A Chevrolet Blazer elektromos rendőrautó nem sok esélyt ad a gyorshajtóknak (Fotó: GM)

Ennek megfelelően az elektromos rendőrautó hatótávja is legalább 466 kilométer lesz majd, ha ezt meg nem toldják még egy további akkumulátor beépítésével. Érdekesség, hogy bár az SS modellre alapul az elfogóautó, ennek ellenére nem csak összekerekes változatot készí belőle a Chevrolet, hanem választani lehet majd az összkerék-, illetve az első vagy hátsókerék hajtásból.

A Blazer SS kevesebb mint 4 másodperc alatt gyorsul álló helyből 100 km/h sebességre, ezt a rendőrségi változat is teljesíti majd, de lehet, hogy még ennél is nyaktörőbb gyorsulással hergelik fel a rendvédelmi szervek számára.

A rendőrautó külsőleg nem sokban tér el a civil változatoktól, egyedül a fényhíd, a sofőroldali keresőfény, az utcai változaténál strapabíróbb felni, illetve a masszív gallytörő rács különbözteti meg az utcai Blazerektől - na meg persze a rendőrségi festés.

A zéró emisszió mellett az elektromos Blazernek kisebb a karbantartási igénye is, mint az átlagos flottaautóké

- mutatott rá Ed Peper, a General Motors flottákért felelős alelnöke.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)