Hirdetés

Franciaország betiltja a rövid távú repülőjáratokat

|

Lecsapnak a magánrepülők nem megfelelő használatára is.

Hirdetés

Idén ősszel nagy vihart kavart a francia Paris Saint-German focicsapatának sztárja Kylian Mbappé, és a csapat edzője, amikor egyszerűen kinevették azt az újságírót, aki megkérdezte tőlük, hogy a csapat miért magánrepülővel tett meg egy kevesebb mint 400 kilométeres utat. Mindez azután történt, hogy nyáron a francia közlekedési miniszter Clément Beaune javasolta a magángépek betiltását, a környezetvédelem érdekében.

Franciaországban komolyan veszik a légi közlekedés zöldítését: a Euronews múlt pénteken számolt be róla, hogy az Európai Bizottság engedélyezte a tagállam számára a rövid távú repülőjáratok betiltását. Ez pontosan azokat a járatokat érinti, amelyek az egymástól kevesebb mint 2,5 órányi vonatútra lévő városok között repülnek. A változtatás része a 2021-ben elfogadott francia klímatörvénynek.

Franciaország hadjáratot indított a környezetszennyező repülőjáratok ellen (Fotó: Unsplash/Baptiste Pilot)
Franciaország hadjáratot indított a környezetszennyező repülőjáratok ellen (Fotó: Unsplash/Baptiste Pilot)

Franciaország emellett valóban lecsap a magángépekkel visszaélőkre is, annak érdekében, hogy az ország közlekedése zöldebb és a lakosság szempontjából igazságosabb legyen. Beaune úgy fogalmazott, hogy az ország nem tűrheti tovább, hogy a szupergazdagok a magángépeikkel röpködjenek, miközben a többi állampolgárnak megszorításokkal kell szembenéznie, az energiaválság és a klímaváltozás miatt. A tisztább európai közlekedés kialakítását sürgető Transport and Environment (T&E) legutóbbi jelentése szerint a magángépek 14-szer annyi szennyező anyaggal terhelik a környezetet, mint a kereskedelmi járatok, és 50-szer annyival, mint a vonatok. A szervezet szerint 2019-ben a francia repülőterekről induló járatok 10 százaléka magángép volt, ezek fele kevesebb mint 480 kilométert tett meg.

Hirdetés

Valószínűsíthetően azonban a magángépek használatát nem fogják tudni betiltani, azonban komoly különadók és korlátozások várhatnak a hasonló járműveket használókra.

Amikor a francia törvényhozás bejelentette a törvényjavaslatot, az ellen tiltakozott a Francia Reptéri Unió (UAF), illetve a Európai Repülőterek Nemzetközi Tanácsa, az ACI Europe is. Az Európai Bizottság ekkor kezdett vizsgálódni, hogy a terv elfogadható-e vagy sem. Az európai légi szolgáltatási szabályzat (European Air Services Regulation) úgy fogalmaz, hogy egy tagállam korlátozhatja a légi szolgáltatást, "ha komoly környezetvédelmi probléma" merülne fel, különösen, ha más közlekedési eszközzel is ki lehet szolgálnia z érintett utasokat.

A magángépek 50-szer szennyezőbbek, mint az azonos távon közlekedő vonatok (Fotó: Unsplash/Yoann Donzé)
A magángépek 50-szer szennyezőbbek, mint az azonos távon közlekedő vonatok (Fotó: Unsplash/Yoann Donzé)

Az Európai Unió életébenm ez az első alkalom, hogy a fenti szabályozást életbe léptették. A rövid távú repülőjáratokra vonatkozó tilalom ennek megfelelően három évig lesz majd érvényben, utána a bizottság hatásvizsgálat keretében elemzi majd az elért eredményeket.

Ez már a jó irány, azonban a törvény első változata nem túl ambiciózus. Ennél messzebbre kell mennünk

- kommentálta a hírt Sarah Fayolle, a francia Greenpeace kampánymenedzsere.

Az aktivista arra célzott, hogy bár a törvény elfogadása pozitívum, annak hatásköre egyelőre erősen korlátozott lesz, ugyanis egyelőre csupán három belföldi járatot érint. Ezek a Párizs - Nantes, Párizs -Lyon és Párizs - Bordeaux járatok, amelyek helyett valóban létező lehetőség a vasúti közlekedés.  Fontos, hogy csak a párizsi Orly repülőtér járatairól van szó, a Charles de Gaulle reptér elhelyezkedése miatt ugyanis Bordeaux és Nantes elérése több mint 2,5 órányi vonatozást igényel. Azonban, ha tovább fejlesztik a francia vasúti hálózatot, további járatok kerülhetnek a tiltás hatálya alá.

Franciaországban emellett komoly programok indultak a fenntarthatóbb közlekedés népszerűsítése érdekében. Az alacsonyabb bevételből gazdálkodó háztartások akár 4000 eurós támogatást is kaphatnak, ha az autóikat elektromos biciklikre cserélik. A francia kormány célja, hogy 2024-ben megháromszorozza a biciklisek számát.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)