Hirdetés

Itt vannak a cégek 60 milliárdos elektromobilitási pályázatának a részletei

|

Akár 20-30 százalékkal olcsóbban juthatnak elektromos autóhoz a február 5-én induló pályázaton nyertes vállalatok.

Hirdetés

Még októberben jelentette be a magyar kormány, hogy a 2024-es év elején uniós támogatás keretéből indít pályázatot olyan cégeknek, akik elektromos autóhoz szeretnének jutni. A 60 milliárd forintos keretből gazdálkodó program a járművásárlás támogatása melett a hazai töltőhálózat fejlesztésére is kíván fordítani az európai közösség által biztosított összegből.

A Jövő Mobilitása Szövetség közleménye alapján a pályázók köre az előzetes elgondoláshoz képest változott valamelyest. Továbbra is magyar vagy EGT-országban található székhellyel, de Magyarországon legalább fiókteleppel és magyar adószámmal rendelkező vállalkozások igényelhetnek támogatást, amennyiben ezek  2021 előtt jöttek létre. Az a cég, amelynek tevékenységei között gépjárműkölcsönzés vagy kereskedelem is meg van jelölve, nem vehet részt a pályázaton.

Fontos megjegyezni, hogy a megvásárolni kívánt jármű ára nem lehet több, mint a vállalkozás utolsó lezárt üzleti évének nettó árbevétele, vagy egyéni vállalkozók esetében az éves bevétele. A cég mérete sem mindegy: 9 foglalkoztatottig csak egy autóra, 10 és 49 alkalmazott között maximum 5, 50-249 főnél 10, míg e fölött legfeljebb 16 autóra pályázhatnak a vállalkozások. Az egyes járművekre igényelhető támogatás maximális összegét az akkumulátor kapacitása, valamint a vételár határozza meg.

Hirdetés

A pályázaton elnyert támogatás vissza nem térítendő, viszont ezt csak a vásárlást követően fizetik ki a nyerteseknek. Csak új autó vásárlása támogatható a keretből; a 41 kWh-nál alacsonyabb kapacitású, 11,5 millió forintnál olcsóbb járművek esetében 2,8 millió, a 41-59 kWh közötti, maximum 14 millió forintba kerülő modelleknél 3,6 millió, és 59 kWh feletti, valamint legfeljebb 20 millió forintos vételárú autóknál 4 millió forint lehet a támogatás maximális összege.

A pályázati felület február 5-én délelőtt 10 órakor fog megnyílni, és jövő év március 31. 10 óráig lesz nyitva, illetve keretösszeg kimerülésig, ami borítékolhatóan jóval hamarabb bekövetkezik majd, mint a fenti időpont. Fontos részlet, hogy az autók beszerzésének legkésőbb 2026. április 30-ig meg kell történnie, és a pályázónak meg kell előlegezni a támogatási összeget. A kiadások 2024. november 1-től 2026. április 30-ig számolhatóak el. 

A támogatás elnyerését követő 3 éven belül, de legkésőbb 2027. december 31-ig nem adható el vagy bérbe, illetve nem vonható ki forgalomból a jármű, valamint kötelező legalább a fenntartási időszak végéig teljes körű CASCO biztosítást kötni rá.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)