Hirdetés

Kétkerekű EV-t készített a koncepciójárművek egyik legjelentősebb alkotója

|

A Shane Chen által készített futurisztikus jármű alkotója nevét kapta.

Hirdetés

A nagy autógyártók alkalmanként belefognak olyan projektekbe is, amikről már az indulása pillanatában tudható, hogy nem lesz sorozatgyártott termék. Ezek a járművek valamilyen koncepció alapján készülnek, speciális igényeket kielégítve. Gyakori jellemzőjük, hogy szakítanak a megszokott formavilággal, a standard megoldásokkal.

Gyakran éri ilyenkor a gyártókat az az első hallásra jogosnak  tűnő kritika, hogy játszadoznak, ahelyett, hogy meglevő projektjeiket fejlesztenék, pedig épp az ilyen eszementnek tűnő ötletekből lettek korábban a legnagyobb áttörések, újítások.

A nagy gyártókon kívül készítenek ilyeneket kisebb vizionárius cégek, startupok is. Egy ilyen darab készült most el az Investist Inc. gondozásában, amely küldetésének tekinti, hogy teret biztosítson előremutató, innovatív ötleteknek.

Hirdetés

A technológiai újdonságokban járatos embereknek ismerősen csenghet Shane Chen neve, hiszen már több formabontó találmánya is megjelent az Investist Inc. jóvoltából. Új alkotása egy kétkerekű EV, ami a Shane nevet viseli. A jármű kapszulaszerű kabinjában öt férőhely van, és két óriási kerék között helyezkedik el.

Az autó menet közben képes a súlypontját előre-hátra mozgatva folyamatosan kiegyensúlyozni magát. Ez ellensúlyozza a gyorsítás és a fékezés erőit, és az autót vízszintesen tartva ugyanolyan szintű stabilitást és biztonságot nyújt, mint egy négykerekű jármű. A két nagy kerékben egy-egy motor biztosítja a haladást, egy kisebb segédmotor pedig a súly menet közbeni áthelyezését végzi. Egy felfüggesztő- és érzékelőrendszer is segít abban, hogy az autó párhuzamos maradjon a talajjal.

A Lit Motors néhány éve már megpróbált felépíteni egy elektromos motorkerékpárt az önkiegyensúlyozás fizikájának alkalmazásával. A Shane ezzel szemben a hagyományos autókhoz hasonló, teljes belső térrel rendelkezik, elöl két, hátul három üléssel.

Azt természetesen még nem tudhatjuk, hogy a Shane-nel kikísérletezett tecnológia milyen módon épülhet majd bele egy sorozatgyártott termékbe, de a találmány progresszivitása vitán felül áll.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)