Hirdetés

Kia Soul EV teszt: régi mese új köntösben

|

Az egykor meghökkentő formatervvel előálló autó mára "belenőtt" a szerepébe.

Hirdetés

Emlékszem, amikor 2008-ban először megláttam a Kia Soul egyik első példányát, nagyon megtetszett, pedig akkor még fogalmam sem volt róla, hogy mit jelent a subcompact crossover SUV kifejezés. Akkortájt már kifáradóban volt az egyterű-őrület, a koreai járgány ezért üdítően hatott az egyenautók rengetegében. Akkor láttam először tolatókamerát is, aminek a képét a visszapillantó tükörben lehetett látni. Pixeles volt, sötétben esélytelen volt a használata, de akkor is, ez maga volt a megtestesült űrhajó.

2021-ben az egykor dinamikus forma mára jobban belesimult a mezőnybe, de megfelelő színkombinációban még mindig megakadnak rajta a tekintetek. Igaz, ez már a Soul harmadik generációja, abból is a Kia Soul EV, azaz a tisztán elektromos hajtású változat. Mondjuk, pont a tesztautó ezüstmetál fényezése minden, csak nem figyelemfelkeltő, ugyanennek a modellnek volt szerencsém kipróbálni a pirostetős fehér verzióját is, az nagyságrendekkel látványosabb.

Összeszűkült a szeme az évek alatt

Az első generációs Soul még olyan volt, mintha egy Disney-rajzfilmből szökött volna. Csupa lekerekített vonal és hatalmas, a világra rácsodálkozó "tekintet". A harmadik generációnak viszont már a modern LED-technológia miatt erre nincs szüksége, ezért egészen vékony csíkba szorították be a dizájnerek a fényszórókat. A korábbi változat kerekded íveit picit áramvonalasították, amitől kétségtelen, hogy korszerűbb lett az autó megjelenése, de egy picit vesztett a szerethető bumfordiságából, ami alapvetően jól állt neki. A korábbi változatoknak volt egy kis jó értelemben vett holdjárós érzése: az alábbi képen a Soul egyik koncepciója látható, szerintem még mai szemmel is jól néz ki, sőt, akár egy sci-fibe is elmenne, simán, pedig ez 2006-os, azaz konkrétan 15 éves. Kár, hogy nem ezt az irányt követték, mert a harmadik generáció megjelenése már távolról sem ilyen izgalmas.

A Kia Soul 2006-os koncepcióterve még ma is elmenne a jövő autójának (Fotó: Wikipedia)
A Kia Soul 2006-os koncepcióterve még ma is elmenne a jövő autójának (Fotó: Wikipedia)

A Kia Soul 2006-os koncepcióterve még ma is elmenne a jövő autójának (Fotó: Wikipedia)

Ettől függetlenül érdekes a Soul formaterve, ugyanis, bár első blikkre inkább a kisebb városi autók közé sorolná be az ember, beülve érződik a leginkább, hogy tisztességes méretű járműről van szó. Hosszúsága 4195 milliméter, ehhez 1800 milliméteres szélesség és 1605 milliméteres magasság társul, 2600 milliméteres tengelytávval. Érdekes, hogy ezzel majdnem a Hyundai Kona méreteit hozza, a felépítmény miatt azonbant eljesen más karakterű autónak érződik.

A 2021-es Kia Soul EV megjelenése már kevésbé játékos, kár érte
A 2021-es Kia Soul EV megjelenése már kevésbé játékos, kár érte

A 2021-es Kia Soul EV megjelenése már kevésbé játékos, kár érte

Ahogy említettem, az első generációhoz képest a harmadik már picit szögletesebb, picit szigorúbb és picit jellegtelenebb, de ezt csak a saját elődjéhez képest kell érteni. Érdekes, hogy a kissé áramvonalasabbra vágott alsó rész - a kerékívek tetejéig - miatt érzetre olyan, mintha lefeleé szélesedne az autó, ettől robusztusabbnak hat.

Bár a harmadik generáció hátulja alaposan megváltozott, ez az autó talán "legsoulosabb" része, azaz itt maradt meg a legtöbb abból a játékosságból, ami az első változatot jellemezte. A hatalmas hátsó lámpatestek keretbe foglalják a hátsó ablakot, amitől igazán jellegzetessé válik a Soul látványa. Szintén szembetűnő a típusjelzéssel ellátott, bődületesen széles C-oszlop, amely miatt bent ülve hátrafelé csak mérsékelten lehet kilátni. A tesztautóhoz tetősín is járt, ami optikailag tovább magasítja az autót, anélkül sportosabb a kiállása.

Masszív C-oszlop és típusjelzés
Masszív C-oszlop és típusjelzés

Masszív C-oszlop és típusjelzés

A fémfelnire látványos mintázatot dolgoztak rá, ami kinek tetszik, kinek nem, az viszont biztos, hogy sokkal jobb megoldás, mint a manapság divatos, sima fémfelületek, amelyek már attól összekarcolódnak, ha az embernek eszébe jut a járaszegély kifejezés. Ezek ugyanis sokkal jobban elrejtik az esetleges karcokat, persze egy komolyabb padkázást bizonyára ezek sem szeretnének.

A töltőnyílás az orrára került, ami csak azért lényeges, mert stratiégialiag kell az autóval megközelíteni a töltőoszlopokat, ugyanis, ha éppen egy olyan helyet fogunk ki, ahol az oszlop a kocsi hátuljánál van, ott akadnak majd nehézségeink, ha nem elég hosszú a kábel. Erről el is beszélgettünk egy kollégával, aki a menetiránnyal szembefordulva ügyeskedte oda az autóját a töltőhöz, amikor épp én is ott álltam. Itt kell megjegyezni, hogy a Kia Soul EV-nál a töltőrendszer a felszereltségi szinttől függ: a fapadosabb változatban csak egyfázisú töltő jár, a háromfázisos viszont csak a nagyobb akkumulátorcsomaggal együtt rendelhető. A csaknem lemerített akkumulátort egy bő óra alatt lehet feltölteni, ha hozzájutunk 50 kilowattos vagy nagyobb teljesítményű töltőhöz.

Belül nagyobb

Ahogy említettem, a formaterv különlegessége, hogy kisebbnek érződik az autó, mint amekkora valójában. Erre akkor döbben rá igazán az ember, amikor beleül. Az ülések már eleve jó magasan vannak, így aki nem szeret mélyre hajolgatni, az igazán értékelni fogja a Soul belsejét. Tágas beltér várja a sofőrt és az utasokat, még a magasabbak számára is bőséges a helykínálat, a fejünk fölött is jócskán marad hely a tető alatt.

A berendezéstől senkit nem fog elönteni az adrenalin, de a Kiától megszokott praktikus és áttekinthető műszerfalért hálás voltam. Itt újfent megállapítottam, hogy a korábban kipróbált, fehér-piros változatnak a belseje is picit szebbre sikeredett, legalábbis az ajtónyitó kallantyú alatti ezüst betét sokkal jobban nézett ki pirosban, mert legalább az megtörte egy picit a szürkeséget.

A műszerfaltól senki sem kap majd a szívéhez, azonban praktikus és áttekinthető
A műszerfaltól senki sem kap majd a szívéhez, azonban praktikus és áttekinthető

A műszerfaltól senki sem kap majd a szívéhez, azonban praktikus és áttekinthető

A középkonzolon egy külön kis "odúba" került a 10,5 hüvelykes érintőképernyő, amiért beírtam egy nagy pirospontot a tervezőknek, itt ugyanis nem egy bénán odagányolt tablet mered ki a műszerfalból. A legfontosabb funkciók eléréséhez fizikai gombok is kerültek a képernyő két oldalára, illetve alá, egy külön gombszigetre került a klímaberendezés összes gombja, ami szintén pozitívum, hiszen így odanézés nélkül is lehet állítgatni vezetés közben. Szintén örvendetes, hogy átgondolták a kormányra kerülő két gombcsoport kialakítását is, a Soulba bekerülő változat némileg esztétikusabb, mint a korábbi, kissé bóvli hatású műanyag megoldás. Persze, ez is műanyag, de kevésbé csillogós, és határozottan jót tett a megjelenésnek, hogy két köralakú keretbe rendezték a gombokat.

A felhasználói felület, azaz a UX szintén a márkától megszokott, áttekinthető és logikus felépítésű rendszer. Navigáció ugyan nem került bele, de Apple CarPlay vagy Android Auto csatlakoztatására - USB-kábelen keresztül - van lehetőség, akárcsak a vezeték nélküli töltésre, az USB-csatlakozók alatti felületen. Szuper a My Menu opció, ami lehetővé teszi, hogy a leggyakrabban használt funkciókat egy felületre gyűjtse össze a tulajdonos - ezzel a teszt időszaka alatt ugyan nem sokat bíbelődtem, de ha a saját autómról lenne szó, itt kezdeném az ismerkedést. A Kia autóiban indulás előtt le kell okézni az érintőképernyőn a tájékoztató üzenetet, ami még rendben van, az viszont már egészen furcsa, hogy modellenként teljesen eltér, hogy a leokézást lehetővé tévő gomb mennyi idő múlva aktiválódik, a Soulban például egészen lassúcska, sokszor idegesítően sokat kell várni, hogy végre megnyomhassuk a gombot. Igaz, ez nem kötelező, de egy picit zavaró.

A váltót a szintén középre helyezett tárcsával lehet kezelni, bár ezzel sok dolgunk nem lesz. D-be rakjuk vezetéshez, R-be tolatáshoz, és megnyomjuk a P-t, ha megálltunk. A rükverc bekapcsolásakor életre kel a tolatókamera, amitől ugyan senki se várjon 4K-minőséget, de a célnak megfelel.

A csomagtartón érződik igazán, hogy a Soul EV egy plasztikázott változat a kétezres évek végéről. Ugyanis kicsi. Első ránézésre megdöbbentően kicsi, pedig valójában 315 literes, érdemes ezt összehasonlítani a már említett e-Niro 451 literes csomagterével. A hátsó lökhárító miatt pedig viszonylag magasra kell emelni a csomagokat, ami egy hétvégi nagybevásárlás esetén biztos, hogy kimeríti a kapacitást, szerencsére a hátsó ülések ledöntésével hatékonyan növelhető a tér, mivel az ülések hátulja egy szintbe kerül ilyenkor a csomagtartóéval. 

A csomagtartó az egyik gyenge pontja, a hátizsákommal majdnem tele lett - kis túlzással
A csomagtartó az egyik gyenge pontja, a hátizsákommal majdnem tele lett - kis túlzással

A csomagtartó az egyik gyenge pontja, a hátizsákommal majdnem tele lett - kis túlzással

Ahol még érződik a tizenéves formatervezés, az maga a csomagtér ajtaja, amely jóval vékonyabb és könnyebb, mint a mai autóknál, ezért elsőre - és másodikra, és harmadikra - is sokkal nagyobb erővel húztam lefelé, mint kellett volna, szép nagyot csapódott, én meg összerezzentem, attól tartva, hogy esetleg kárt tettem benne. Ez szerencsére nem történt meg, viszont drága autógyártók - majdnem mindenki - légyszi gondoljatok már a balkezesekre is és ne csak jobbra tegyetek fogantyút, amivel le lehet húzni a csomagteret, jó? Köszi!

Elektromos autó, hétköznapi használatra

Érdekesség, hogy a Kia már 2013-ban, azaz nem sokkal a második generáció megjelenése után elkezdte tesztelni a tisztán elektromos hajtású Soult, amely végül 2014-ben került a szalonokba, 27 kilowattórás lítium-on akkumulátorral, amely akkor 190 kilométeres hatótávval egészen komoly versenyzőnek számított. A mostani változatban természetesen már ennél komolyabb akksicsomag került: a 39 vagy 64 kilowattórás csomag a 2020-as évben Magyarországon a legnépszerűbb villanyautónak bizonyult Kia e-Niro-ból került át, ami megbízhatóságát és teljesítményét tekintve jót jelent a leendő Soul-tulajok számára. A kisebb csomagos a gyári adat szerint 248 kilométeres hatótávot tesz lehetővé, míg a nagyobb 383-at. Hoppá, akkor ez mégsem tud annyit, mint az e-Niro, ahol a nagyobb akksipakkból bizony 480 körüli kilométert hoznak ki.

A töltőnyílás elölre került, ez okozhat meglepetést a töltőoszlopnál
A töltőnyílás elölre került, ez okozhat meglepetést a töltőoszlopnál

A töltőnyílás elölre került, ez okozhat meglepetést a töltőoszlopnál

Ettől függetlenül az e-Niro-ból ismert megbízhatóság megmaradt, a Soul fedélzeti számítógépe ugyanis egészen megbízhatóan számolja a kilométereket, így még autópályán használva sem cirógatja az ember gerincét a hatótávpara jeges érintése. Igaz, valószínűleg aszfaltot szántani senki sem fog vele, ez az autó ugyanis egészen egyszerűen a nyugodt, szinte már unalmas közlekedéshez ideális. Lehet, hogy a karaktere miatt, de a tesztidőszak alatt azt vettem észre magamon, hogy nem tesztelgetem az elektromos gyorsulást, mert minek? Szépen nyugodtan közlekedni, a Kia Soul EV erre való. A vezetéstámogató rendszerek - adaptív tempomat és sávtartó asszisztens - is járnak már az alapfelszereltséghez, extrának csak a keresztirányú forgalmi figyelmezetetés és a holttérfigyelő számít.

Ami az árat illeti, a kisebb akksipakkal szerelt Silver változatért szűk 11,5 millió forintot kell fizetni - állami támogatás nélkül - a nagyobb csomagos, Platinum változat viszont már bő 14 millióba kerül. Ennyiből viszont már kijön a 455 kilométeres hatótávot hozó nagytesó, az e-Niro is, így a Soul EV azoknak ajánlható, akik rajonganak az átlagtól eltérő formavilágért.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)