Hirdetés

Önmagát egyensúlyozó, kétkerekű elektromos „autót” mutattak be

|

A koncepció egyszer már bebukott, de a cég alapítója nem adta fel.

Hirdetés

A Danny Kim által alapított Lit Motors nevű startup alaposan felkavarta az állóvizet, amikor 2011-ben bemutatták a különös, C-1 kódjelű koncepciójárművüket - írja a RideApart. A kétkerekű, önmagát egyensúlyozó járgányról a cégvezető azt mondta, hogy a motorkerékpárok előnyeit egyesíti az autók kényelmével, kizárva mindkettő hátrányait.

Bár ez utóbbi elég erős állítás, tény, hogy a C-1 olyasmit tudott, amit korábban csak kevés jármű: a tisztán elektromos hajtású szerkezet önmagát egyensúlyozza menet közben, így a sofőrnek csak a kormányzással és a gázadással kell foglalkoznia. Pontosabban a villanyáram adagolásával, ugyanis a C-1 egy egészen új járműkategóriát kívánt megnyitni: az AEV rövidítés az autonomous-balancing electric vehicle kifejezést takarja, azaz egy önmagától egyensúlyozó elektromos járműről van szó.

A fura jármű egy sofőr és egy utas szállítására képes (Fotó: Lit Motors)
A fura jármű egy sofőr és egy utas szállítására képes (Fotó: Lit Motors)

A Lit Motors 2015-ben megnyitotta az előrendelés lehetőségét, akkor 24 000 dollárt, azaz szűk 8,7 milliuó forintot kértek a különös gépért. A prototípust követően azonban a tömeggyártásra alkalmas modell nem igazán akart elkészülni. A cég végül 2017-ben le is húzta a rolót és visszafizette a pénzt az addigi érdeklődőknek.

Hirdetés

Danny Kim azonban nem adta fel és a Lit Motors nemrég újra feltűnt a színen, immár a teljesen újragondolt C-1-gyel. A különleges jármű lényege egy dupla giroszkópot alkalmazó rendszer, amely segít stabilizálni a kétkerekű gépet, álló helyzetben is. A meghajtásról egy 13 kilowattórás akkumulátor gondoskodik, amely egy töltéssel 220-352 kilométer közti hatótávot tesz lehetővé. Az aksit 4-8 óra alatt lehet teljesen feltölteni.

A gépet egy középen elhelyezett villanymotor hajtja, amelynek a képességeiről egyelőre nem sokat árultak el, csupán annyit, hogy álló helyből 5 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/h-ra, a végsebessége pedig 160 km/h körl alakul.

A megújult C-1 már többe kerül, mint a 2015-ben beígért változat: 32 000 dollárt kérnek érte, ami valamivel több mint 11,5 millió forintnak felel meg. Egyelőre azonban csak az előrendeléseket fogadják, amelyért 250 dollárt kérnek az érdeklődőktől. Danny Kim pedig abban reménykedik, hogy a gyártást az első tízezer foglalást követően tudják majd megkezdeni - az első tízezer példány leszállítását 2026-ig tervezik. Persze nagy kérdés, hogy ilyen előélet után mekkora lesz a bizalom a céggel szemben, de az kétségtelen, hogy a fent is látható videó tanúsága szerint hatalmas móka lehet egy C-1-gyel közlekedni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)