Hirdetés

Megjelenés előtt áll a Volvo első tisztán elektromos minifurgonja

|

Még idén kiszállítják az első EM90-es EV-ket.

Hirdetés

A máig legkurrensebb svéd autómárka, a Volvo története a két világháború között indult. A vállalat már a kezdeteknél zászlajára tűzte a Volvo két legfontosabb alapelvét: a kényelmet, és a biztonságot. Ez az egyik társtulajdonos, Assar Gabrielsson feleségének autóbalesetben történt halálára vezethető vissza. Szerették volna megalkotni a világ legbiztonságosabb autóit. 

A cég majd száz évre visszatekintő múltjában végig nagy szerepet kapott ez a szempont, így értelemszerűen nem tartozik a legolcsóbb márká közé. Kevéssé ismert tény, hogy a Volvo egy fejlesztőmérnökének innovációja a hárompontos biztonsági öv is, amit ma már minden egyes autóban használnak.

Hirdetés

A 21. század fordulóján kezdett a cég gondolkodni azon, hogyan lehetne kiváltani a hagyományos technológiákat, és a márkát kevésbé tenni függővé a fosszilis üzemanyagoktól. A 2000-es években a Toyota nyomvonalán haladva hibrid üzemű modellek egész sora következett. Az első tisztán elektromos típusra, a Volvo XC40-re 2017-ig kellett várni, ami azután további elektromos modellek sora előtt nyitotta meg az utat.

A most megjelenés előtt álló EM90-es minifurgon bejelentése még az év elején megtörtént, amikor Qin Peiji, a Volvo Cars Greater China elnöke az év elején egy diavetítés során felfedte az autógyártó új EV-k gyártására irányuló terveit. A formabontó mikrobuszt úgy tervezték, hogy a tulajdonosa a lehető legtöbbet tudja kihozni az autóban töltött időből, tulajdonképpen egy komplett svéd nappalit helyeztek el benne. 

A típus idén november 12-én debütál világszerte, de ekkor még csak a Kínai kiszállításokat kezdik meg. A modellt egyes értesülések szerint a Volvo érdekeltségébe tartozó kínai márka, a Zeekr 009 MPV mintájára fogják felépíteni. Kétféle akkumulátorral kínálják majd: a 114 kW-ossal 700 km-t tehetünk meg egy töltéssel, a 140 kW-ossal pedig 822 km-t. A feltételezett minta, az MPV AWD kétmotoros hajtáslánca 536 lóerővel lehetővé teszi majd a 4,5 másodperces 100 km/h-ra gyorsulást, ami elég szép teljesítmény egy ilyen masszív járműtől.

A novemberi megjelenés előtt a vállalat biztosan további részletekkel fog még szolgálni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)