Hirdetés

Megújul a Kia EV6-os modellje

|

A dizájnbeli apróságokon túl állítólag a hatótávon javítanának egy LFP akkumulátorral, és a legújabb technológiával töltenék fel a belső teret.

Hirdetés

Habár a Kia már 2008-ban jelentkezett hibrid üzemű autóval, az első teljesen elektromos modellre, a Soul EV-re még 2014-ig várni kellett. Ezt azután további hibridek és elektromos autók egész sora követte. A 2021-ben debütált EV6 már megjelenésekor nagy sikernek örvendett, amit csak fokozott, hogy tavaly megválasztották az év autójának. A drabális méreteket öltő SUV 580 lóerővel a mai napig az egyik legkeresettebb járgány a kategóriájában.

Balról jobbra: EV6, EV4, EV5, EV3, EV9
Balról jobbra: EV6, EV4, EV5, EV3, EV9

Mindezek ellenére a cég szerint a modell versenyképességének megőrzése érdekében megérett az idő egy alapos ráncfelvarrásra, amit már be is jelentettek a dél-koreai gyártó részéről. Az EV6-nak egyébként nemcsak a versenytársakkal kell megküzdenie, hanem a Kia egy hónapja bemutatott saját modelljei, az EV3, EV4 és EV5, valamint a szintén idén érkezett EV9 felszereltségével is.

Hirdetés

A MOCAR egy kínai székhelyű autós startup, amelyiknek a videójában először jelenik meg a klasszikus EV felpimpelt változata. Az első, ami feltűnik, hogy a fényszórói az EV4-hez hasonlóan inkább háromszög alakúak. A megjelenése nagyon hasonló, talán csak a kerekek és a kilincsek alakultak át valamelyest. A kocsi hátulja sem sokat változott, de a lámpasor és a hátsó világítás várhatóan megújul. 

Belül minden nagyjából ugyanúgy néz ki, beleértve a tárcsás váltót és a vezeték nélküli töltőpadot is, még a pohártartók is ugyanazok, de a hasonlóság ellenére várhatóan új technológiával látják el a tartozékokat, szabályozókat. Várhatóan a Kia Connected Car Navigation Cockpit (ccNC) operációs rendszerét kapja majd meg a megújult típus, beleértve a kétpaneles 12,3 inches műszerfali kijelzőket.

A KIA EV6 októberben rekordot döntött az Egyesült Államokban, de az eladások még mindig 12%-kal maradtak el a tavalyi évhez képest. Az eladások Európában és Koreában is visszaestek, ami szintén közrejátszhatott a megújulásban. A megújult Kia EV6 a gyártó közlése szerint 49 500 dolláros indulóáron kapható majd.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)