Hirdetés

Minden eddiginél olcsóbb Smart #1 érkezik Európába

|

A kínai gyártmányú SUV Pro változata 15 millió forintról fog indulni az LFP akksinak köszönhetően.

Hirdetés

Az 1990-es évek derekán a Mercedes-Benz jó ütemérzékkel kezdte el a városi kisautók egy új generációja, a Smart gyártását. A kis fogyasztású, kompakt autók gyorsan belopták magukat az autósok szívébe, és az ezredfordulóra a legnépszerűbb típusok közé hozták fel már az első generációt is.

A Mercedes-Benz időközben a kínai Geelyvel társulva dolgozott tovább a branden, aminek eredményeként tavaly két tisztán elektromos modelt is bemutattak, júliusban a Smart #1-t, majd novemberben a valamivel nagyobb Smart #3-t. Az előbbinek most egy új változata fog megjelenni az európai piacokon Smart #1 Pro néven, mely egy új lítium-vas-foszfát (LFP) akkumulátorral lényegesen olcsóbb kivitelű model lesz.

Hirdetés

A Smart #1 Pro ugyanazt a 200 kW-os, illetve 268 lóerős hátsó villanymotort kapja, amelyet az összes többi felszereltségű modell is, de alapfelszereltségként üvegtető, kétzónás automata klímaberendezés, fűthető első ülések, 19 colos kerekek és LED-es fényszórók is járnak hozzá. Töltés és hatótáv szempontjából lesz változás, hiszen az új 49 kWh-s LFP akksi 310 km hatótávval ugyan ki tudja szolgálni a városi használatot, de jelentősen elmarad a 66 kWh-s nikkel-kobalt-mangán (NMC) akkumulátoros verziótól, mely akár 440 km-t is meg tud tenni a tesztek szerint. 

Ami fontos különbség a két technológia közt, hogy szemben az NMC lítiumion-akkumulátorokkal, az LFP-akkumulátorok újra és újra feltölthetők 100 százalékos töltöttségi állapotig anélkül, hogy degradációtól kellene tartani, de nehezebbek NMC társaiknál, és kisebb az energiasűrűségük, ami azt jelenti, hogy az NMC-akkumulátorral azonos térfogatú LFP-akkumulátor általában kisebb hatótávolságot kínál. Töltés szempontjából az LFP akksik 130 kW-ot képesek fogadni, míg az NMC-k 150-et.

A nagy múltú jármű, amely 1994-es indulása óta a városi autózás szimbólumává vált, még mindig rendkívül népszerű, így nem volt kérdéses, hogy túléli a belsőégésű technológia kivezetését is. A nagy hype ellenére viszont kevesen tudják, hogy valójában mit jelent a neve. Mivel a közel 30 éve debütált típus a Daimler-Benz és a Swatch órák gyártója közös munkájának a gyümölcse volt, a "Swatch Mercedes Art" rövidítéseként kapta a nevét.

Az új LFP akkumulátorral üzemelő Smart #1 Pro 37 490 eurós (14 436 000 forint) vételárról indul Európában.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)