Hirdetés

Régóta nem adott már ki biztonsági adatokat a Tesla az Autopilotról

|

Lassan egy éve hallgat Elon Musk vállalata, holott korábban minden negyedév végén adott ki jelentést.

Hirdetés

Csak találgatni lehet, hogy mi az oka, de már lassan egy éve nem hozta nyilvánosságra a Tesla az Autopilot biztonsági adatait, pedig korábban minden negyedévben kiadta azokat. Nem világos, hogy miért szüntette be az adatszolgáltatást a cég, mert nem is kommunikál semmit ezzel kapcsolatban. A Tesla 2018-ban kezdett el háromhavonta beszámolni a kérdéses adatokról, feltehetőleg az átláthatóság jegyében, mivel azt megelőzően többen is kritizálták, amiért valóban használható jelentések helyett csak átláthatatlan, irreleváns adathalmazokat szolgáltatott. Ennek elmaradása az utóbbi időben sokakban bizalmatlanságot ébreszt.

A Tesla kritikusai korábban azt is felrótták a gyártónak, hogy nem vizsgálja a baleseti arányt olyan bontásban, hogy az incidens városi környezetben, vagy autópályán következett-e be. Holott ez teljesen jogos felvetés, mivel eleve autópályán való közlekedéshez ajánlják a rendszert, és jellemzően így is használják a tulajdonosok. Arra azonban jók voltak a nyilvánosságra hozott adatok, hogy össze lehetett hasonlítani az Autopilot baleseti statisztikáját a nem Autopilottal okozott balesetekével.

2023 januárjában jelentetett meg utoljára a cég statisztikákat (az előző év adatait), de újabbakat azóta sem adott ki, és ennek okát azóta sem közölte az autótulajdonosokkal. Lehetséges, hogy a Tesla nem találta annyira hasznosnak a jelentéseket, hogy erre bármilyen energiát fordítson a jövőben. Egy másik magyarázat ellenben az lehet, hogy az elmúlt évben nem történt érdemi javulás, és a Tesla esetleg ezt próbálja eltitkolni.

A kíváncsiság már csak azért is jogos, mert míg a Waymo és a Cruise önvezető programjainak adataihoz rendszeres hozzáférést biztosít a kaliforniai DMV önvezető tesztfelügyelete, a Tesla egyfajta Chewbacca-védelemmel kicsúszott ezen kötelessége alól. Érvelése szerint az FSD Béta vagyis "Full Self-Driving Béta", nem egy önvezető tesztprogram, hanem egy 2. szintű asszisztált vezetési rendszer.

Egyelőre nem tudni, hogy lesz-e változás, visszarendeződés ebben a gyakorlatban, de lehet, hogy nem ártana, már csak a kimutatható bizalomvesztés miatt sem.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)