Hirdetés

Nagy baj van a Tesla önvezető funkciójával, autók tízezreit érinti a gond

|

A komoly probléma miatt több mint ötvenezer kocsit hívnak vissza.

Hirdetés

Bár nagyon jól sikerült a Tesla számára 2021. utolsó negyedéve, Elon Musk cégét továbbra is sújtják a bajok. Az InsideEVs számolt be tegnap a cég autóinak önvezető funkcióját érintő meghibásodásról.

A Tesla úgynevezett Full Self-Driving (FSD) módja egyelőre csak béta verzióban érhető el, azonban már így is számos bizonyíték van rá, hogy az önvezető funkció egyelőre távolról sem működik tökéletesen. Az alábbi videón is látható egy eset, amikor egy Tesla önmagától hajt végre egy rendkívül balesetveszélyes manővert.

Már több hasonló felvétel is készült, amelyen látható, hogy az önvezető módban az autó egyszerűen nem áll meg a STOP tábláknál, figyelmen kívül hagyja a jelzőlámpa piros jelzését vagy épp az úttestre kihelyezett forgalomterelő bójákkal gyűlik meg a baja.

Hirdetés

A baj olyan mértékű, hogy már az amerikai autópálya-felügyeletnek is feltűnt: a National Highway Traffic Safety Administration január 27-én bejelentette, hogy közel 54 ezer (53 822) Teslát érint a probléma, köztük a 2016-2022 között gyártott Model S és Model X, a 2017-2022 között gyártott Model 3, illetve a 2020-2022 közötti Model Y típusokat.

A Full Self-Driving (Beta) szoftver bizonyos esetekben hagyja, hogy a járművek áthaladjanak egy teljes megállást megkövetelő kereszteződésen, anélkül, hogy előtte állóra fékeznének

- írta közleményében a szervezet.

A probléma azoknál az autóknál jelentkezik, amelyeknél az FSD szoftver 10.7, 10.8, illetve 10.9-es verzióját telepítették korábban. A műszaki hibát sejtések szerint az okozza, hogy a Tesla megváltoztatta a regeneratív (a lassításkor energiát visszanyerő) fékezés beállításait. A cég korábban jelezte, hogy az FSD három vezetési módja - Chill, Average, Assertive - közül az utóbbi kettőnél előfordulhat, hogy az autó nem áll meg teljesen a STOP táblánál.

Az önvezető funkció probléma a Tesla Model 3, Model S és Model Y típusokat is érinti (Fotó: Tesla)
Az önvezető funkció probléma a Tesla Model 3, Model S és Model Y típusokat is érinti (Fotó: Tesla)

Az önvezető funkció problémája a Tesla Model 3, Model S és Model Y típusokat is érinti (Fotó: Tesla)

A visszahívás ebben az esetben nem jelenti azt, hogy a Tesla-tulajdonosoknak szervízbe kéne mennie, a problémát orvosló szoftverfrissítést ugyanis vezeték nélküli kapcsolaton keresztül küldik majd az autóknak, igaz, egyelőre arról nincs információ, hogy erre pontosan mikor kerülhet sor, mint ahogy arról sem.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)