Hirdetés

A Pet Kupa önkéntesei már négy éve dolgoznak a Tisza árterületének megtisztításán

|

A Hulladékmentes Tisza programban tevékenykedők több, mint 100 tonna pet palackot gyűjtöttek össze eddigi működésük során.

Hirdetés

Magyarország legfőbb természeti kincseinek számítanak édesvizeink, közülük is a két nagy folyónk, a Tisza és a Duna. Az országon végigfolyó vizek meghatározzák hazánk természeti arculatát és kiváló adottságokkal rendelkeznek. Az Ukrajnából érkező Tisza Szerbiáig tartó útját páratlan szépségű tájak övezik, de emellett egyfajta szimbólumává is vált a környezetkárosításnak a 2000-ben bekövetkezett ciánszennyezés óta. Bár a folyó élővilága viszonylag gyorsan regenerálódott a mérgező anyag levonulása után, egy sokkal régebb óta húzódó probléma árnyékolja be most is mindennapjait.

2019-ben három szervezet együttműködésével alakult meg a Hulladékmentes Tisza program mely célul tűzte ki hogy legalább 80 tonna műanyagszemetet gyűjt össze a folyó mentén. A Coca-Cola, a Pet Kupa és az Országos Vízügyi főigazgatóság támogatásával működő program ugyan mostanra már túl is szárnyalta eredeti célkitűzését, e hasznos tevékenység tovább folytatódik.

Hirdetés

A fenti szervezetek kedden tartották meg közösen a program záróeseményét, ahol beszámoltak többek között az elmúlt évek kihívásairól és a jövőbeni tervekről. Bemutattak egy saját innovációt is, a GPS palackot. A jeladóval felszerelt palackok segítenek nyomon követni a szemét útját a folyó teljes hosszán. Egy másik remek kezdeményezésük az Ivóvíz Cserebere Pont alapítása, ahol mindenki ivóvizet kaphat az általa összegyűjtött műanyagszemétért cserébe. Ezt főleg olyan helyeken gondolják hasznosnak, ahol nem elégséges az ivóvízellátás.

A szemét további sorsáról az összegyűjtés után is maguk gondoskodnak, azokból igyekeznek minél többet újrahasznosítani. Az ártéren gyűjtött palackokból például kajakot is készítenek. Egy ilyen  túrakajak elkészítéséhez nagyjából 300 kg műanyagszemétre van szükség, amiből 20 kg HDPE típusú műanyag nyerhető ki. Először nehéz feladatnak bizonyult ebből hajózásra alkalmas közlekedési eszközt gyártani, mostanra viszont már olyan minőségűt tudnak készíteni, ami akár a további hulladékgyűjtésben is a segítségükre lehet.

A műanyagszemét feldolgozására létrehoztak Kiskörénél egy Folyómentő Központot is, ahol válogatással és az újrahasznosításra való előkészítéssel segítik a munkát. Segítségükkel ma már az összegyűjtött hulladék több mint fele kerül újrahasznosításra.

A Hulladékmentes Tisza program nagyszerű, de szerencsére nem egyedülálló kezdeményezés. A Tisza Tidy Up egy Csongrádon élő nyugalmazott angol tűzoltó, Ian Davies kezdeményezéséből kinőtt csoport, melynek elsődleges célja a város körüli árterületek tisztán tartása. Ian rendszeresen szervez kampányjellegű megmozdulásokat, melynek keretében a lakosság aktív segítségével összeszedik az illegális szemétlerakásokból származó és az árhullámokkal érkező szemetet egyaránt. Az először csak szűk baráti társasággal megtartott szemétszedéshez újabban már esetenként akár több százan is csatlakoznak.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)