Hirdetés

A sivatagban fog felépülni a 170 km hosszú épület, amiben akár 9 millió ember is elfér majd

|

A The Line nevű épületben 5 percre lesz minden fontos dolog, és nem lesz szükség autókra.

Hirdetés

A közel-keleti olajországok - amellett, hogy gigantikus beruházások, épületek gazdagítják  nagyvárosaikat - az utóbbi időben külön figyelmet fordítanak olyan innovációkra, melyek egy élhetőbb jövő eljövetelét segíthetik elő. Dubaj, az Egyesült Arab Emírségek és Szaúd-Arábia is megtesz mindent azért, hogy a lehetőségeikhez mérten egymásra licitálva alkossanak valami monumentálisat az építészet terén.

A Vision 2030 néven futó program lényegében ennek a szándéknak a kicsúcsosodása, ami a szaúdi királyság koronahercegének és Mohammed bin Szalmán miniszterelnöknek a közös munkája nyomán valósulhat meg. A szállodák és különleges városrészek felépítését magába foglaló projekt keretében szeretnének egy olyan épületet is felépíteni, amire korábban nem volt még példa a világon.

Neom városa egy Belgium nagyságú területen fog felépülni, ahol fluoreszkáló homok és egy mesterséges hold is biztosítja majd a közvilágítást. Itt fog megépülni - városon belüli városként - a The Line, elképesztő paramétereivel.

Hirdetés

A 100 méter széles épület 170 km hosszúságú és 500 méter magas lesz. Szükség is van ezekre a hihetetlennek tűnő méretekre, hiszen 9 millió embernek szolgál majd otthonául a tervek szerint. A Neom vezető tervezője szerint ez ökológiai szempontból is hasznos lehet, hiszen igyekszik minél kevesebb helyet elfoglalni a természetből.

Az óriási kiterjedésű épületet egy tükröződő felülettel vonják majd be, és növények ültetésével biztosítják a megfelelő minőségű levegőt. Nem lesznek belül autók, a közlekedést kisbuszokkal és vonatokkal fogják megoldani, természetesen kibocsátásmentes formában. Ezekre azonban nem is feltétlenül lesz szükség, hiszen "öt perces várost" szeretnének létrehozni, aminek minden lakója elérheti a mindennapi élethez szükséges infrastruktúrát egy rövid sétával.

Mindamellett, hogy vannak, akik inkább egy körkörös elrendezést célravezetőbbnek találnának mobilitás szempontjából, több problémás pont is van még, amit a kritikusok szerint át kellene gondolni a kivitelezés megkezdése előtt. Ilyen például az, hogy a vonuló állatok útját vághatja el hosszan az épület és a tükröződő felület sem feltétlenül szerencsés a madarak miatt.

A fény és a megfelelő mennyiségű ivóvíz is kihívás elé állítja a projekt megtervezésén dolgozókat, de szakemberek már most keresik a megoldást a felvetésekre. A beruházásra árnyékot vet az is, hogy a kérdéses területen éltek korábban a howeitat törzs tagjai, akik közül néhány tiltakozót halálra ítéltek elrettentésképpen a hatóságok. A munkálatok azonban nem állnak le, és a tervek szerint 2030-ra be is költözhet az első egymillió lakos a The Line-ba.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)