Hirdetés

Azt hitted, hogy a mikroműanyag csak a tengereinket szennyezi? Tévedtél!

|

A Kansasi Egyetem munkatársai egy nemzetközi tóökológiai kutatócsoporttal karöltve cáfolták ez irányú jóhiszemű, de alaptalan hiedelmeinket.

Hirdetés

Bármilyen hihetetlen, egy tanulmány szerint a palackozott vizet fogyasztók évente 90 ezer apró műanyagdarabkát fogyasztanak el évente. Ezek az 5mm-nél kisebb apró plasztik-részecskék ma már szinte mindenből kimutathatók. Megtalálhatók konyhasóban, cukorban, gabonafélékben, de kimutathatók a levegőből, tengervízből, és mint egy új kutatásból megtudhattuk édesvízű tavaink vizéből is.

A GLEON (Global Lake Ecological Observatory Network) munkatársai a Kansasi Egyetem kutatóinak segítségével végzett kutatásukban kimutatták, hogy a tavainkban tulajdonképpen még nagyobb mikroműanyag-koncentráció mutatható ki, mint tengereinkben található úgynevezett "szemétfoltokban".

Hirdetés

A vizsgált tavak és víztározók mindegyikében kimutatták a szennyezettséget. Ez igazolja azt a feltételezést, hogy ahol emberek vannak, ott a műanyagszennyezettség is jelen van.

A konkrét kutatás úgy zajlott, hogy a GLEON munkatársai kivetettek egy sűrű szövésű hálót majd  kb. két perc múlva begyűjtötték a mintát. A vizsgálati eredmények egyértelműen kimutatták, hogy ahol több ember él, nagyobb a szennyezettség. Kétféle helyen igazán veszélyeztetett ilyen szempontból a vízminőség, a sűrűn lakott városi környezet és a víztározók környéke.

A tavakban található műanyag részecskékért nagy részben olyan dolgok felelősek, amikre nem is gyanakodnánk, például a fürdőruhák mikroszálai.

Bár globálisan nehéz megállítani vagy akár csak lassítani a folyamatot, ebben mindenkinek egyéni felelőssége is van: Ha kevesebb műanyag illetve műanyagba csomagolt terméket vásárolnánk, száműznénk pipereszereink közül a műanyag mikrogyöngyöket tartalmazókat, nem vennénk műszálas ruhákat és mikroszálas törlőkendőket, legalább kozmetikázhatnánk a világszerte mért lesújtó adatokat.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)