A Copernicus Sentinel-5p, az Európai Űrügynökség műholdja a közelmúltban készített felvételeket a történelem eddig legnagyobb kiterjedésű ózonlyukáról. A tudományos világban nem követte különösebb meglepődés a felfedezést, hiszen évek óta lehet olvasni a jelekből, és tudni, hogy nagy a baj a térség fölötti légrétegekben.
Tavaly az antarktiszi jég mennyisége, mely a bolygónk összes jéggel fedett területének a 90 százaléka, másfél millió négyzetkilométert veszített a tavalyelőtti, hasonló időszakban mért 17 millió négyzetkilométerből. Ha másból nem is, de ebből mindenképp le lehetett vonni a következtetést, hogy a térség feletti ózonréteg végzetesen elvékonyodott.
Inkább elvékonyodásról beszélhetünk, hiszen az ózonréteg (O3) ritkulását, és nem a hiányát nevezzük ózonlyuknak. Ilyenkor a légkör ezen része sokkal sérülékenyebb lesz. A nap ibolyán túli sugarai szinte szűretlenül jutnak be a légkörbe, ami egyrészről rendkívül káros lehet az élő szervezetekre, másrészről pedig károsan befolyásolja a klímát is. Jelenleg az "ózonlyuk" körülbelül 26 millió négyzetkilométer, ami háromszor akkora, mint Brazília területe.
A déli sarkör fölötti ózonréteg elvékonyodását még az 1980-as években fedezték fel tudósok. Az ezt követő kutatások eredményeként világszerte szigorú szabályokat hoztak az ózonréteget károsító anyagok használatával kapcsolatban. Ezeknek használatát az úgynevezett Montreali Jegyzőkönyv szabályozza, melyet a ratifikáló országok 1987-ben írtak alá, ennek ellenére egy tavasszal megjelent kimutatás szerint több betiltott anyag jelenlétét fedezték fel a légkörben. Erre azóta sem találtak magyarázatot és egyelőre nincs ötlet az elvékonyodott ózonréteg kiterjedésének csökkentésére sem.