Hirdetés

Kerékpározással biztosították egy színházi darab teljes energiaellátását

|

Színészek által hajtott kerékpár biztosítja a bemutatóhoz szükséges energiát.

Hirdetés

Egy kerékpár meghajtásával annyi áramot termelünk, ami tíz perc alatt képes feltölteni egy telefont. Ha nem állunk meg ennyinél, akár egy laptopot is működtethetünk, vagy elegendő energiát biztosíthatunk egy teljes színházi darab lezavarásához is.

Ha úgy gondolod, hogy ez talán túlzás, tévedsz: a Litván Nemzeti Színházban mutatják be Miranda Rose Hall amerikai drámaírónő darabját, amihez két, speciálisan erre a célra készített szobakerékpár meghajtásával biztosítják a szükséges energiát.

A darab, amit Katie Mitchel rendezett, a Föld történetét meséli el monodráma formában. A történet az ember lehetséges szerepét hangsúlyozza a világon levő fajok tömeges kihalásának előidézésében. A produkciót úgy hozták létre a STAGES (Sustainable Theatre Alliance for a Green Environmental Shift) kezdeményezés részeként, hogy az bárhol a világon előadható legyen a helyi erőforrásokra támaszkodva.

Hirdetés

A koncepció megvalósításához az alkotók egy 2010-ben alapított litván startup, a Tukas EV innovációját használták fel, ami lényegében egy tárolóegységgel ellátott, áramot termelő szobabicikli. Az "Egy színdarab az élőknek a kihalás idején" című előadás nagyban épít erre a találmányra, ami kiválóan passzol is a darab mondandójához.

A Tukas EV innovációja
A Tukas EV innovációja

A darab koncepciója lehetővé teszi, hogy az könnyen előadható legyen bárhol a világon különleges feltételek teljesülése nélkül. Az EU által társfinanszírozott projekt önmagát ambiciózus fenntartható színházi kísérletként írja le, amely újragondolja, hogy "a kulturális ágazat hogyan lép kölcsönhatásba a fenntarthatóság fogalmával".

Eddig 14 európai színház csatlakozott a szövetséghez, köztük a belgiumi Théâtre de Liège, a zágrábi Horvát Nemzeti Színház, a svájci Théâtre Vidy-Lausanne és az olaszországi Piccolo Teatro di Milano. A produkcióban résztvevők elkötelezték magukat amellett, hogy csak a két kerékpár által megtermelt energiát használják az előadáshoz.

Ehhez két színésznek vagy segítőnek folyamatosan tekernie kell a pedálokat az előadás teljes ideje alatt. A Tukas EV eszközei 150 wattot képesek megtermelni óránként, amiből a produkció egésze gazdálkodik, beleértve a nézőtéri világítást is. A rendszer egyébként az azonnal fel nem használt energiát egy 2 kWh kapacitású akkumulátorban képes tárolni a felhasználásig.

A Tukas EV fejlesztése újrahasznosított alumíniumból és FSC tanúsítvánnyal rendelkező nyírfa rétegelt lemezből készül. Testreszabható és hordozható, otthoni és irodai munkavégzéshez opcionális íróasztali csatlakozóval is rendelkezik. Egyelőre nem lesz tömegtermék 3000 eurós (1 190 000 forint) ára miatt.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)