Hirdetés

A „klímavégjátékra” kell felkészülnie a világ kormányainak

|

Eddig méltatlanul kevés figyelmet szenteltek a legrosszabb forgatókönyveknek.

Hirdetés

Veszélyesen keveset foglalkozik a világ azzal a lehetőséggel, hogy a klímaváltozás és a felmelegedés miatt kipusztulhat az emberiség - figyelmeztetnek a világ vezető klímatudósai. A szakemberek nemzetközi csoportja arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy ha a melegedés és az emissziók visszaszorítása kudarcot vall, a világ kormányainak fel kell készülnie a legrosszabb lehetőségek kezelésére is - írja a Euronews.

A lap információi szerint a kutatók az emberiség kihalásától kezde a klímaválság okozta tömeges népvándorláson át a társadalmak összeomlásáig több lehetőséggel is számolnak.

Szembenézni az egyre gyorsuló klímaváltozást hozó jövővel, miközben fogalmunk sincs a legrosszabb lehetőségekről - ez a legjobb esetben is naiv kockázatkezelés, legrosszabb esetben viszont halálos őrültség. A hasonló, szélsőséges következmények elemzése képes lehet cselekvésre serkenteni, fejleszteni az ellenállóképességünket és fontos információkat nyújtani a politikai döntéshozók számára

- írják a kutatók a Proceedings of the National Academy of Sciences szakfolyóiratban megjelent cikkükben.

Hirdetés

A tudósok igyekeztek leszögezni, hogy a "klímavégjáték" bekövetkezése nem szükségszerű, annak megállítására még mindig lenne remény, ha az emberiség képes lenne az összehangolt cselekvésre. A lehetséges végkimenetelek felmérése, elemzése azonban olyasmi, ami nélkül az emberiség rendkívül sérülékennyé válik a lehetséges katasztrófákkal szemben.

A 2015-ös párizsi éghajlatvédelmi egyezmény célja, hogy a világ kormányai olyan intézkedéseket hozzanak, amellyel jóval 2 Celsius alatt lehet tartani a felmelegedés mértékét. Azonban már a másfél fokos melegedés is azt jelenti, hogy a Föld lakosságának körülbelül 14 százalékának legalább öt évente rendkívül súlyos hőhullámokkal kell szembenéznie. Ha a melegedés mértéke eléri a 2 fokot, ez az arány már 37 százalékra ugrik.

Ha teljesülnek a klímacélok - amire egyelőre kicsi az esély - akkor is jelentős felmelegedés várható (Fotó: Unsplash/NOAA)
Ha teljesülnek a klímacélok - amire egyelőre kicsi az esély - akkor is jelentős felmelegedés várható (Fotó: Unsplash/NOAA)

Ha teljesülnek a klímacélok - amire egyelőre kicsi az esély - akkor is jelentős felmelegedés várható (Fotó: Unsplash/NOAA)

Luke Kemp, a Cambridge egyetem egzisztenicális kockázatokat elemző központjának munkatársa szerint ennél több kutatási anyag azonban nem elérhető, ami megmutatná, mii történne, ha ennél jelentősebb mértékben melegedne a bolygó.

A jelenlegi ismereteink szerint ha az üvegházhatású gázok emissziójának mérséklésére irányuló eddigi összes vállalás teljesülne, a Föld akkor is 1,9-3 fokkal lenne melegebb az évszázad végére. Ha azonban a jelenlegi emissziós trendek folytatódnak, a felmelegedés mértéke 2,1-3,9 fok körül alakulhat.

Azokról a lehetőségekről tudjuk a legkevesebbet, amelyek a legfontosabbak. Szerintem nagyon valószínűtlen, hogy a következő száz év során kipusztulna az emberiség, mivel az emberek nagyone llenállóak. Azonban, ha csak 1 százalék esélye is van a globális katasztrófának, már az is túl sok

- tette hozzá Kemp.

A kutatók az összetett veszélyekre is figyelmeztetnek: például egy komolyabb szélvihar megsemmisítheti egy ország villamos hálózatát, aminek következtében a lakosság rendkívül sérülékennyé válik egy szélsőséges vagy akár halálos hőhullámmal szemben.

Emellett rengeteg, most még nem látott ismeretlen tényező is lehet, amelyek olyan klímahelyzeteket eredményezhetnek - akár láncreakciók formájában - amelyeket jelenleg még felbecsülni sem tudunk.

Ilyen például az úgynevezett gomolyfelhők, a sztratokumuluszok, amelyek, többek között a trópusi ócenok 20 százalékát fedik le, de máshol is rendkívül fontos szerepük van a Föld hőmérsékletének szabályozásában. A szén-dioxid emissziók miatt azonban az elmúlt években elkezdett megritkulni a hasonló felhőformációk mennyisége. Ere a jelenségre csak 2019-ben figyeltek fel a kutatók, ami jól példázza, hogy mennyi ismeretlen tényezővel kell még számolni a klímaváltozás folyamatainak pontosabb megértéséhez. Ha pedig ezek a felhők eltűnnek, óriási baj lesz, mivel a becslések szerint ennek hatására legalább 8 fokkal megugorhat a bolygó átlaghőérséklete.

A figyelmezetető jelek ott vannak a történelmünkben. A klímaváltozás ugyanis számos korábbi társadalmat alakított át, vagy járult hozzá az összeomlásukhoz, akárcsak a Föld eddigi öt tömeges kihalási eseményéhez

- hangsúlyozták a kutatók, akik az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületét (IPCC) sürgetik, hogy készítsenek el rendkívüli jelentést a klímakatasztrófa bekövetkezésének valószínűségéről.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)