Hirdetés

Méhek segítik az olasz rendőrök munkáját

|

Az ízeltlábúak segítenek felmérni az olasz főváros biológiai sokszínűségét.

Hirdetés

Meglepő, valóban különleges egységgel bővült a római rendőrség - írja a Euronews. A hírcsatorna értesülései szerint az olasz fővárosban a rendőrök méhek segítségével mérik fel a környék biológiai sokszínűségének állapotát. A Carabinieri először 2018-ban vetett be méheket erre a célra, a rovarok pedig azóta is fontos információkkal látják el az olasz rendőröket.

Az olasz rendőrség egyik fontos feladata a környezet állapotának ellenőrzése, a méheket ezért afféle biodiverzitás-indikátorként alkalmazzuk. Az állatok egy 1,5-2 négyzetkilométeres területet figyelnek meg, rajtuk keresztül pedig olyan hasznos információkhoz juthatunk, például a légköri szennyező anyagokról, dioxinokról, amelyek jelen lehetnek a városi területeken, eddig azonban nem tudtuk észlelni azokat

- magyarázta Giancarlo Papitto alezredes, az olasz rendőrség erdészeti és környezetvédelmi egységének parancsnoka.

Hirdetés

A méhek bevetésével a levegő szennyezettségéről is fontos információkhoz jutnak a rendőrök, akik az így megszerzett tudásukkal a politikai döntéshozókat is támogatni tudják.

Ezzel a módszerrel teljesebb képet kapunk a város levegőjének állapotáról, amelyet felhasználva javíthatjuk a városlakók életminőségét, de akár a politikai döntésekre is hatással lehetünk, amelyek hozzájárulhatnak polgáraink magasabb életszínvonalához és egészségéhez

- tette hozzá Pietro Antonio Marzo rendőr ezredes.

Felmerül a kérdés, hogy a méheket miért a városokban vetik be, miért nem ott, ahol a természeti környezet nagyobb területet foglal el.

A városokban természetesen is jelentős a biológiai sokszínűség mértéke. Elég csak a balkonládákra gondolni, ahol rengeteg különféle növényt termesztünk, de ott vannak a kertek és a zöld várois területek, amelyek mind tele vannak olyan növényfajtákkal, amelyeket szeretnek a méhek A Rómában gyűjtött virágporból és nektárból pedig kiolvashatjuk, hogy milyen sokféle növény él meg a főváros területén

- magyarázta Raffee Cirone, az Olasz Méhészek Szövetségének elnöke.

A méhek fontos információkat gyűjtenek a városi környezet állapotáról (Fotó: Unsplash/Damien Tupinier)
A méhek fontos információkat gyűjtenek a városi környezet állapotáról (Fotó: Unsplash/Damien Tupinier)

A méhek fontos információkat gyűjtenek a városi környezet állapotáról
(Fotó: Unsplash/Damien Tupinier)

A római méhek pedig csak a jéghegy csúcsát jelentik: az olasz rendőrség nemrég félmillió eurós beruházással kezdte meg a projekt kiterjesztését, amelynek célja, hogy az ország több nagyvárosába is eljuttassák a méheket. Papitto alezredes pedig reméli, hogy a kezdeti sikereket több európai országban is lemásolják majd.

A római projekt után a "rendőrméheket" Olaszország többi nagyvárosában is bevetnék (Fotó: Unsplash/Brad Weaver)
A római projekt után a "rendőrméheket" Olaszország többi nagyvárosában is bevetnék (Fotó: Unsplash/Brad Weaver)

A római projekt után a "rendőrméheket" Olaszország többi nagyvárosában is bevetnék
(Fotó: Unsplash/Brad Weaver)

A városi méhészet egyébként nem ismeretlen fogalom, az Egyesült Államok, de például Japán több nagyvárosában is a felhőkarcolók tetejére telepített kaptárakba gyűjtik a méhek a virágport - ez pedig kiváló módszer lehet a fenntartható, rövid ellátóláncú - például vertikális farmokon zajló - élelmiszertermelés kiegészítésére.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)