Hirdetés

Föld alá kerül a levegőből kivont szén-dioxid

|

Ambiciózus vállalkozás tisztítaná meg a bolygó levegőjét.

Hirdetés

A svájci Christoph Gebald és Jan Wurzbacher villamosmérnökök, utóbbi szavai szerint fiatalok, motiváltak és talán egy picit naivak voltak, amikor 2009-ben megalapították Climeworks nevű cégüket, amellyel nem kisebb célt tűztek ki maguk elé, mint azt, hogy kivonják a Föld légköréből a felesleges szén-dioxidot - írja a Wired.

A két fiatalember az ETH Zürich kutatóegyetem hallgatóiként ismerkedtek meg, és saját szemükkel tapasztalták, mit tesz a klímaváltozás kedvenc franciaországi síparadicsomaikkal. Ezután döntötték el, hogy szeretnének tenni valamit a bolygóért, így pattant ki a fejükből hatalmas szén-dioxid szűrők ötlete. A carbon capture-nek is nevezett módszer lényege, hogy a levegőt hatalmas ventillátorok egy finom, porózus granulátumból, úgynevezett aminokból álló szűrőn vezetik át. Az aminok reakcióba lépnek a szén-dixoid molekulákkal és megkötik azokat. Ehhez persze hatalmas szerkezetekre van szükség: a teljes berendezés körülbelül akkora, mint egy átlagos szállítmányozási konténer.

Amikor egy szűrőbetét megtelik, körülbelül 100 Celsius fokra melegítik fel, ezzel kioldva az aminokban tárolt gázt, amelyet ezután cseppfolyósítanak és a föld alá pumpálják, ahol a kőzetréteg képes megkötni a szén-dioxidot.

A rendszer működésének vázlata (Forrás: Climeworks.com)

A rendszer szépsége, hogy a modulárisan bővíthető szűrőrendszer könnyedén skálázható, az aminok pedig olcsón és könnyen beszerezhető alapanyagok, így akár a nagy kapacitású szűrőfarmok kiépítése sem jelent problémát. A gépek működésének minimális az energiaigénye, amelyet megújuló forrásokból fedeznek. Összességében egy szűrőrendszer karbonlábnyoma körülbelül a teljes életciklusa alatt megkötött szén-dioxid tíz százalékának felel meg, magyarul bőven "megtérül", ökológiai szempontból.

A Climeworks jelenleg 14 szűrőberendezést üzemeltet világszerte, idén szeptemberben pedig megkezdte működését Izlandon az Orca nevű tároló, ahol a cég évente mintegy négyezer tonna szén-dioxidot tud majd tárolni.

Mire elég a szén-dioxid "elásása"?

A fenti mennyiség rendkívül csekély a világ teljes kibocsátásához képest: az évi 4000 tonna Nagy-Britannia 2019-es emissziójának mindössze ezredrésze (0,001 százalék), de valahol elk ell kezdeni. Wurzbacher úgy számolt, hogy a globális szén-dioxid-kibocsátás 1 százalékának megkötéséhez durván 750 ezer Climeworks-szűrőegységre lenne szükség. Ez elsőre soknak tűnik, de a fiatal mérnök szerint nem kivitelezhetetlen elképzelés. Wurzbacher állítása szerint ugyanis csak a sanghaji kikötő - a világ egyik legforgalmasabb ipari kikötője - kéthetente mozgat meg ennyi konténert, azaz, pusztán fizikailag egyáltalán nem lehetetlen ennyi szűrőegység beüzemelése.

A Climeworks izlandi telephelye évi 4000 tonna szén-dioxidot nyel el (Fotó: Climeworks)

Erre már csak azért is szükség lenne, mert minél több hasonló berendezést kapcsolnak be, annál jobban csökken a szén-dioxid megkötésének fajlagos költsége. Jelenleg ez tonnánként körülbelül 1000 dollárt jelent, amit azonban akár a tizedére is le lehetne csökkenteni, ha lenne rá szándék.

"Tonnánként 100 dollár már az a nagyságrend, amit egy nagyvállalat is könnyen kifizethet az emissziócsökkentés érdekében" - mutatott rá Wurzbacher.

Frank Jotzo, a canberrai Australian _National University Klímagazdasági és Klímapolitikai központjának igazgatója szerint a hasonló megoldások a napelemek és az elektromos autók pályafutását fogják követni, azaz, a kezdetben költséges technológiák idővel szélesebb körben is elérhetővé válnak. Az efféle technológiákra pedig nagy szükség lesz, mivel akadnak olyan kibocsátók, amelyek működését - jelenleg - még nem tudná nélkülizni az emberiség.

A Climeworks-nek máris akadnak olyan ügyfelei, mint a Microsoft, a Shopify vagy az Audi, ami mutatja, hogy már a multik is kezdik felismerni ennek a technológiának az előnyét, de szintén a svájci cég dolgozik a Coldplay következő turnéjának "karbonsemlegesítésén" is.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)