Hirdetés

Végéhez közeledik a COP28, de amit eddig fel tud mutani, az kevés lesz a Föld megmentéséhez

|

Sokan csalódottak a szövegtervezet miatt, egyelőre nincs konszenzus.

Hirdetés

Már több mint egy hete van a COP28 a világpolitika látóterében. A csúcstalálkozót övező hangok nagyon széles skálán mozognak a derűs optimizmustól a beletörődött borúlátásig. A rendezvényt végigkísérő tüntetések legtöbbje azt kifogásolja egyebek mellett, hogy számos olajipari és más ellenérdekelt csoportok lobbistái lepték el idén a globális klímavédelem legjelentősebb éves eseményét. Habár rengeteg pénzt kalapoztak össze a résztvevő országok a tavaly megszavazott kármentési alapba, mely a globális észak pénzéből segítené a globális dél országait a felzárkózás érdekében, sokan beszélnek látszatintézkedésekről, mismásolásról és terelésről.

Tegnap megjelent ugyan a COP28 elnökségének szövegtervezete, de azzal a legtöbben elégedetlenek. Ez a szöveg összefoglalja mindazt, amiről az országok a konferencián tárgyaltak, kezdve az olyan főbb témáktól, mint a fosszilis tüzelőanyagok helyzete, egészen az olyan technikai részletekig, mint a szén-dioxid-piacok jelentősége, amelyek valamivel kevesebb figyelmet kaptak a szükségesnél. A dokumentum közzététele után megkezdődött annak részletes vitája, mely során igyekeztek a tárgyaló felek konszenzusra jutni, hiszen a COP konferenciái mindig egyhangú nyilatkozattal záródnak. Ennek érdekében, vagy épp ennek ellenében a szövegtervezet több helyen fogalmaz kétértelműen vagy túl általánosan.

Hirdetés

António Guterres, ENSZ főtitkár is visszatért katari kitérőjéről, hogy részt vegyen a hátralévő döntésekben. Felhívta a résztvevők figyelmét arra, hogy milyen fontos lenne ambiciózus vállalásokkal és dokumentummal lezárni az idei COP-ot. Külön kihangsúlyozta a szükségét az üvegház hatású gáz-kibocsátások visszaszorításának, és az éghajlati igazságosság megteremtésének.

A szöveggel kapcsolatosan a konferencia számos résztvevője fogalmazott meg konkrét kritikákat. A fosszilis üzemanyagok 2050-es kivonása helyett a szöveg "a fosszilis tüzelőanyagok fogyasztásának és termelésének igazságos, rendezett és méltányos módon történő csökkentéséről" értekezik, amibe valljuk be, sok minden beleférhet. A megújuló energiaforrások 2030-ig történő megháromszorozására és az energiahatékonyság megduplázására vonatkozó kötelezettségvállalás a várakozásoknak megfelelően szerepelnek a nyilatkozatban. Belekerült továbbá az előzetes szövegbe a széntermelés fokozatos leállításáról szóló nyilatkozat is, de sajnos konkrétumok híján ez is könnyedén értelmezhető tetszés szerint. 

A szén-dioxid-leválasztási és -tárolási technológiákra úgy hivatkozik a tervezet, mint amik nagyban fokozzák a fosszilis tüzelőanyagok visszaszorítására irányuló törekvéseket, pedig ezen a téren gyakorlatilag semmilyen előremozdulás nem történt a konferencia során. Az erről szóló beszámolók, előadások annyira nélkülözték a konkrétumokat, hogy azt jogosan nevezhetik a kétkedők komolyan vehetetlennek.

A metán és a szén-dioxid kibocsátásának visszaszorításáról is esik ugyan szó a szövegben, de csak olyan általános megállapítások formájában, amik egy tüntetésen elmennének, de egy ekkora jelentőséggel bíró dokumentumban semmiképpen. Sem egyértelmű célértékeket, sem pedig céldátumokat nem fogalmaztak meg ezzel a jelentős problémakörrel kapcsolatosan.

Több kisállam képviselője is csalódottságának adott hangot a szövegtervezet megismerése után.

"A Marshall-szigeteki Köztársaság nem azért jött ide, hogy aláírjuk a halálos ítéletünket. Azért jöttünk ide, hogy a 1,5 fokért harcoljunk, és az egyetlen módért, amellyel ezt elérhetjük: a fosszilis tüzelőanyagok kivezetéséért. Amit ma láttunk, az elfogadhatatlan. Nem megyünk csendben a vizes sírba. Nem fogadunk el egy olyan eredményt, amely pusztuláshoz vezet országunk, valamint a legkiszolgáltatottabb emberek és közösségek milliói, ha nem milliárdjai számára."

- hangzott el Marshall-szigeteki Köztársaság küldöttségének vezetője, John Silk szájából a vita során, amit több hasonló hozzászólás követett.

De nem csak a konferencia legkisebbjei voltak ezen a véleményen. Annalena Baerbock német külügyminiszter is azt nyilatkozta, hogy a szöveg elégtelen és kiábrándító, sőt egyértelművé tette, hogy a szükséges változtatások hiányában azt nem fogják aláírni.

Bár a konferencia hivatalos ideje a vége felé közelít, a konszenzus kényszere miatt elképzelhető, hogy meg kell majd azt hosszabbítani.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)