Kedden a végére ért a dubaji klímacsúcs, mely sorban a 28. volt a COP indulása óta. Bár sokan reményekkel telve várták a rendezvényt, sok ellentmondás, képmutatás és tiltakozás övezte a kezdetektől fogva, már a helyszín kiválasztása és az idei elnök személye sokaknál kiverte a biztosítékot. A világ egyik leggazdagabb városa, mint szervező önmagában még nem lenne kritika tárgya, de ha hozzávesszük, hogy ebben a városban naponta 240 000 hordó olajat termelnek ki, az már véleményesnek nevezhető.
Az elnök ráadásul az a Szultán Al Dzsaber, aki a világ legnagyobb olajállama, Szaúd-Arábia állami olajvállalatának elnöke, és ez, ha lehet, még furcsábbá teszi a helyszínválasztást. Másrészről persze érthető a dolog, hiszen valahogy őket is érdekeltté kell tenni a változásokban, de több résztvevő is arra panaszkodott, hogy az olajipar a lobbistáival karöltve alaposan leuralta az egész rendezvényt. Egyesek szerint csak a jéghegy csúcsa lehet az a 2500 személy, akik bizonyítottan az olajvállalatok érdekében cselekvő lobbistákként vettek részt a klímacsúcson.
A néhány nappal ezelőtti első szövegtervezet megjelenésekor még sokan panaszkodtak annak általános, homályos megfogalmazására. Többen fenyegetőztek azzal, hogy nem fogják elfogadni az általuk elégtelennek ítélt záródokumentumot. Hogy lehet, hogy két nappal később mégis különösebb vita és botrány nélkül lezárult a rendezvény a szokott módon?
Már egy nappal korábban is elkezdték a leirat méltatását a résztvevők, pedig az továbbra is több fontos pontban fogalmazott kétértelműen és homályosan. Az optimista hangvételű felszólalások a plenáris üléseken aztán folytatódtak a zárónapon is, de ekkorra megjött a küldöttek szkeptikusabb felének is a hangja.
Egyesek szerint komoly előrelépések történtek, míg mások úgy gondolják, hogy a szándékosan homályos és pontatlan megfogalmazás túl sok teret hagy a különböző értelmezéseknek. Utóbbiak szerint a két nappal korábban visszadobott szöveget úgy írták át, hogy azt muszáj legyen elfogadni, de ne tartalmazzon olyan konkrét intézkedéseket, vállalásokat, melyek kikényszeríthetnék a szükéges intézkedések foganatosítását.
Tom Evans politikai tanácsadó azt írja:
"...egyértelmű, hogy nem mindenki hajlandó elismerni, hogy mire van szükség. Ez a szöveg önmagában talán segíthet elkerülni a dubaji katasztrófát, de a bolygó katasztrófáját nem."
Al Dzsaber azután, hogy bejelentette a dokumentum egyhangú elfogadását, méltatta a megjelentek elkötelezettségét és majd' kéthetes, kitartó munkáját. Elismerésének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy az idei volt az első a csúcstalálkozók sorában, amely külön kitért a fosszilis üzemanyagokról történő leszakadásra. Azt még hozzátette, hogy az elfogadott egyezmény annyit ér, amennyire be tudják tartani, illetve az intézkedések annyit, amennyit végrehajtanak belőlük.
Simon Stiell, az ENSZ klímaügyekért felelős titkára szerint a COP28 eredményei a vég kezdetét jelentik a fosszilis energiahordozók számára. Stiell szerint a világnak hozzá kell látnia a párizsi megállapodás teljes körű megvalósításához, hangsúlyozva a megújuló energiaforrások 2030-ig történő megháromszorozására tett ígéret fontosságát, valamint azt, hogy a gazdag nemzetek anyagi segítséget nyújtsanak ebben a szegényebb országoknak.
A kis szigetországok képviseletében felszólaló Anne Rasmussen szamoai főtárgyaló a szöveget a kiskapuk litániájának nevezte. Véleménye szerint bár sok előremutató elemet tartalmaz a megállapodás, egyben számos olyan hiányosság van, melyek aggodalomra adhatnak okot az eltérő értelmezések miatt. Kitért rá, hogy az emberi jogokról és az őslakosok jogainak tiszteletben tartásáról szóló alapvető fontosságú passzusok hiányoznak a dokumentumból, ami megbocsájthatalan mulasztás.
Wopke Hoekstra uniós éghajlatvédelmi biztos üdvözölte a megállapodást, megköszönve a COP28 elnökének vízióját és kitartását Simon Stiell ENSZ éghajlatvédelmi csapatával együtt. Azt nyilatkozta:
"Úgy gondoljuk, hogy ez egy nagyon fontos és pozitív előrelépés, és nagyon örülünk, hogy ezt a lépést mindannyiukkal együtt megtehetjük...az emberiség végre megtette, amit már régóta esedékes volt. Harminc évet töltöttünk azzal, hogy elérkezzünk a fosszilis tüzelőanyagok végének kezdetéhez"
A Nemzetközi Megújuló Energia Ügynökség vezetője, Francesco La Camera monumentálisnak nevezte a megújuló energiaforrások megháromszorozására és az energiahatékonyság megduplázására vonatkozó, 2030-as céldátumú kötelezettségvállalást.
A leginkább elítélő reakciót a Nemzetközi Környezetvédelmi Jogi Központ (CIEL) adta. Szerintük a nagy szennyezők közös hosszútávú érdekek ellenében döntöttek, és ehhez szinte mindenki asszisztált. Nem mondták ki, amit ki kellett volna, és nem hozták meg azokat a szigorú intézkedéseket, amelyeket meg kellett volna.
Al Gore, volt amerikai alelnök szerint a COP28 egy régóta esedékes és fontos mérföldkő volt abban a tekintetben, hogy kimondta a fosszilis tüzelőanyagok minden másnál jelentősebb szerepét a klímaválságban. Az, hogy fordulópont lesz-e végül az esemény, főleg a rendezvényt követő intézkedéseken fog múlni.
Valószínűleg a csúcstalálkozó eredményeit még hosszasan fogják világszerte elemezni, de annyi bizonyos, hogy a klíma védelmében folytatott küzdelem mostantól megint kisebb léptékben, a tagállamok területén fog zajlani, hogy egy év múlva, összegyűjtve tapasztalataikat, ismét összejöjjenek, és az azerbajdzsáni Bakuban megtartsák a 29. klímavédelmi csúcstalálkozót.