Hirdetés

Így lehet egy szélerőmű még fenntarthatóbb

|

A világ első, fából készült lapátokkal felszerelt szélerőművei akár 25 évig is gond nélkül működhetnek.

Hirdetés

A tiszta energia kifejezést hallva legtöbbünknek alighanem a két valóban legtisztább eredetű energiaforrás jut eszébe: a nap- és a szélenergia. Ezeknek az előállítását - ha rendelkezésre áll a szükséges infrastruktúra - nem kíséri szükségszerűen kibocsátással járó tevékenység. Átalakuló világunkban egyre nagyobb tér jut a környezetkímélő alternatíváknak, és egyre nő is az arányuk az energiamixen belül.

Van azonban a szél- és naperőműveknek működésének egy olyan aspektusa, amivel hamarosan el kell kezdenünk foglalkozni, ha azt, amit nyertünk a réven, nem akarjuk elbukni a vámon, ez pedig az elévülés. Rövid időn belül közel 50 millió tonna hulladék fog keletkezni a szélturbinák elhasznált lapátjainak selejtezése nyomán.

Ezeket az eszközöket nem vagy csak nagyon nehézkesen lehet újrahasznosítani az élettartamuk lejárta után. Régóta hangoztatott ötlet, hogy a műanyag lapátokat fából készültekre kellene a jövőben lecserélni. Egy német vállalat már meg is tette a fejlesztés irányába az első lépéseket.

Hirdetés

A Voodin Blad Technology nevű vállalat megépítette a világ első, fából készült lapátokkal felszerelt szélturbináját. Az egyenként 19,3 méter hosszúságú lapátok rétegelt furnérlemezből készültek (Laminated Veneer Lumber, LVL), de a jövőben szeretnének ennél sokkal hosszabb, 60-80 méter hosszúakat is gyártani. Ezt lényegesen egyszerűbb újrahasznosítani, mint az üvegszálas illetve szintetikus kompozitból készült társaikat.

Alapesetben az életciklusuk végén a kiszolgált pengéket vagy elégetik, vagy eltemetik, ami néhány évtizeden belül fenntarthatatlan állapotokat fog eredményezni az ágazatban. Tom Siekman vezérigazgató szerint, ha komolyan vesszük a problémát és faanyaggal helyettesítjük a műanyagot, az hosszú távon megoldást jelenthet a kapcsolódó hulladékkezelési problémára.

A vállalat egy CNC-marógépes eljárást alkalmaz, ami megkönnyíti a 3D-s formák létrehozását. Így a gyártási folyamatot nagyobb részben automatizálni lehet, és az öntőformák használata is szükségtelenné válik. Ha az automatizálást meg tudják oldani, azzal ki tudják iktatni a gyártási folyamatból a távoli országokba kiszervezett emberi munkát is, ami összességében csökkenti a termék karbonlábnyomát is a megspórolt szállítások miatt.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)