Hirdetés

Gamerként is tehetsz a fenntarthatóságért

|

Adunk pár tippet, amivel környezetkímélőbbé teheted a videojátékos karrieredet.

Hirdetés

A fiatalabb generációk számára a fenntartható, ha úgy tetszik öko-tudatos életmód már jóval fontosabb, mint a szüleik, vagy akár idősebb testvéreik számára, így magától értetődik, hogy a szabadidős elfoglaltságaik során is igyekeznek szem előtt tartani a környezetünk védelmét.

Gamerként is tehetünk a környezetünkért (Fotó: Scopio/Maksim Chernyshev)
Gamerként is tehetünk a környezetünkért (Fotó: Scopio/Maksim Chernyshev)

Gamerként is tehetünk a környezetünkért (Fotó: Scopio/Maksim Chernyshev)

Természetesen, videojátékokkal nem csak ők játszanak, ezért érdemes végignézni, mit tehetünk azért, hogy gamerként is minél kevésbé terheljük a bolygó erőforrásait. Gamer szülők pedig tippeket adhatnak a gyerekeiknek is vagy fordítva: a gamer gyerekek edukálhatják a másik szobában konzolozó ősöket.

Első hallásra persze elcsodálkozhat az ember, hiszen a videojáték-konzolok, vagy épp a komolyabb gamer vasak használata akárhonnan nézzük, energiát használ fel. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lehetnénk tudatosabb felhasználók, akár játék közben, akár előtte vagy utána. A megújuló energia használata nem olyasmi, amit egyik napról a másikra el tudnánk kezdeni, ahhoz minimum napelemet kell telepíteni a ház tetejére, ami azért komolyabb beruházás.

A világító billentyűzet jól néz ki, de lássuk be, nem nélkülözhetetlen a játékhoz (Fotó: Scopio/Ada Ruiz)
A világító billentyűzet jól néz ki, de lássuk be, nem nélkülözhetetlen a játékhoz (Fotó: Scopio/Ada Ruiz)

A világító billentyűzet jól néz ki, de lássuk be, nem nélkülözhetetlen a játékhoz (Fotó: Scopio/Ada Ruiz)

Kapható viszont napelemes töltő, amivel akár telefont, akár laptopot, illetve bármilyen USB 3.0-s eszközt is lehet tölteni. Az ilyen eszközök szintén nem túl olcsók, de pártízezer forintos kiadással hosszú időre megoldhatjuk, hogy mégis zöld energiával üzemeljenek a kütyüjeink. Napelemes power bank azonban már 26 font körüli összegért is rendelhető, ami viszont már abszolút elérhető kategória.

Vagy csak egyszerűen kapcsold ki a gépet!

Pofonegyszerű megoldás, amit sokan a kényelem oltárán nem tesznek meg. Pedig a mai laptopok és konzolok már tényleg pár másodperc alatt bebootolnak, akár teljesen kikapcsolt állapotból is, ennyit pedig talán megér a bolygó jövője. Szintén segít, ha a különféle kütyüjeink töltőit is kihúzzuk és nem hagyjuk a konnektorban, hiszen ha melegszik, az csak egyet jelent: épp energiát pazarlunk. A kontrollereket, fejhallgatókat pedig akkor töltsük fel, ha utána egyből használni is fogjuk, ne hagyjuk, hogy a szoba sarkában porosodva veszendőbe menjen a beletöltött áram.

A videojátékok kiválóan felhasználhatók edukációs célokra is, és talán ez az a terület, ahol a legtöbbet tehetjük a környezetünkért. Szülőként adjunk a gyerekek kezébe olyan játékokat, amelyekben megjelenik a fenntartható, zöld életmód. A Sims-hez és a Minecrafthoz is elérhetőek "zöld" kiegészítők, a kedvencünk azonban talán a Steam áruházában elérhető Eco, amely egy csodálatosan szép kooperatív játék, ahol a játékosoknak közösen kell civilizációt építenie egy virtuális bolygón.

A szülők a videojátékok segítségével hatékonyan beszélgethetnek a gyerekkel a környezet védelméről (Fotó Scopio/Alessandro Castiglioni)
A szülők a videojátékok segítségével hatékonyan beszélgethetnek a gyerekkel a környezet védelméről (Fotó Scopio/Alessandro Castiglioni)

A szülők a videojátékok segítségével hatékonyan beszélgethetnek a gyerekkel a környezet védelméről (Fotó Scopio/Alessandro Castiglioni)

A játék nagy erénye, hogy kifejeztten díjazza a természeti erőforrások gondos felhasználását, így remek eszköz a fiatalabb gamerek öko-tudatos neveléséhez. Egyik személyes kedvencem pedig az EcoDriver nevű játék, amelynek lényege, hogy egy autóval nem a legnagyobb sebességgel kell száguldozni, hanem minél nagyobb távolságot kell megtenni egy tankolással. Sajnos az androidos verzió valamiért már nem elérhető, de az App Store-ból még letölthető, ráadásul ingyenesen.

A játékhoz használt eszközök beszerzésekor is lehetünk tudatosabbak, bár persze ez főként a PC-s játékra vonatkozik, ugyanis a konzolok esetén nincs túl sok lehetőségünk: azt használhatjuk, amit a gyártók előállítanak. A PC-s perifériáknál viszont már egyrészt utánanézhetünk, hogy melyik hardvergyártó teszi a legtöbbet a környezetért - ténylegesen, nem csak a greenwashing szintjén - emellett pedig átgondolhatjuk, hogy tényleg szükség van-e a négy színben világító billentyűzetre, vagy esetleg megteszi egy "hagyományos" változat is.

Ezen felül azzal járulhatunk hozzá játék közben a környezet védelméhez, ha támogatjuk az olyan kezdeményezéseket, mint a Green Game Jam és a Games 4 Sustainability. Megemlítenénk itt a GameStar Extra Life rovatát is, amely a fenntarthatósághoz hasonló, társadalmi szempontból fontos kérdésekkel foglalkozik.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)