Hirdetés

Megmosolyogtató, ahogy 1989-ben elképzeltek el egy okosotthont

|

Pár dolgot azért egész jól eltalált a 33 éves videó.

Hirdetés

A BBC archívumából került elő az alábbi video, amelyben megpróbálták elképzelni, hogy nézhet ki a jövő okosotthona 2020 után. A részlet a Tomorrow's World című műsorból származik, amelynek vendége, Christine McNulty jövőkutatóként azóta két könyvet is írt a témáról.

A jóslatok egy része meglepően pontosnak bizonyult, míg másik felük kissé mellément. Azt például eltalálták, hogy a 2020-as években az otthonainkban már akár hangvezérléssel is elindíthatjuk a kedvenc zenénket, ami gond nélkül megoldható, akár egy okostelefon és egy vezeték nélküli hangfal, vagy egy digitális asszisztens - Google Home, Amazon Alexa, Siri - segítségével.

Egy másik előrejelzés szerint a jövő otthonaiban minden be lesz majd építve a bútorainkba, vagy épp a lakás falába. Ez részben megvalósult, a különféle vezeték nélküli technológiák - wifi, Bluetooth - pedig lehetővé teszik, hogy ne kelljen kábelkígyókat kerülgetnünk.

Technikailag szintén lehetséges megoldani, hogy a lakásunk egyes helyiségeiben automatikusan felkapcsolódjon a villany, ha belépünk, ráadásul az egyes szobákhoz különböző fényerőt is be lehet állítani. Ez ma már nem elképzelhetetlen, hiszen már a lakberendezési üzletekben is kaphatóak okosizzók, amelyeket egy mozgásérzékelős kapcsolóval összekötve máris automatizáltuk a világítást.

Hirdetés

Nagyon vicces viszont a különféle elektronikus eszközök áramellátására vonatkozó jóslat: eszerint a jövőben a lakásban bárhol áramhoz juthatunk, elég csupán az adott készülékből vezetéken kilógó lapocskát a falhoz érinteni. Ez természetesen nem valósult meg, azonban már bizonyos eszközökhöz, főleg okostelefonokhoz elérhető a vezeték nélküli töltés, amihez a készüléket egy töltőlapra kell helyezni. Léteznek már olyan fejlesztések is, amelyeknél nincs szükség fizikai kontaktusra, elég csak a töltő közelében lenni, ezek azonban még legfeljebb prototípusként elérhetőek.

1989-ben még kicsit másképp képzelték el a 2020-as évek okosotthonait (Fotó: Unsplash/Michael Soledad)
1989-ben még kicsit másképp képzelték el a 2020-as évek okosotthonait (Fotó: Unsplash/Michael Soledad)

1989-ben még kicsit másképp képzelték el a 2020-as évek okosotthonait (Fotó: Unsplash/Michael Soledad)

Az ablakok is új funkciókat kapnak a jövő otthonában: a különleges bevonattal ellátott üvegtáblák fényáteresztő képességét egy gombnyomással megváltoztathatjuk, így ezt használhatjuk sötétítő függöny helyett este, vagy ha nap közben besüt a Nap a lakásba. Bár ilyesmit főleg a sci-fikben láthatunk, a valóságban már kapható olyan okosfólia, ami meg tudja változtatni a fényáteresztési tulajdonságait, így az "okosablak" megvalósíthatónak tekinthető. A BBC műsorában azonban ennél tovább mentek, szerintük a 2020-as években az ablakainkat egyaránt használhatjuk tévének, monitornak, vagy épp dekorációnak, a kedvenc festményeink megjelenítésére. Utóbibra a menőbb okostévék kínálnak lehetőséget, de a kijelzőként használható ablaküvegre még egy picit várnunk kell.

A kisfilm végén McNulty arról beszél, hogy a jövő otthonaiban rendkívül fontos lesz majd az energiahatékonyság, mivel mindenkire óriási nyomás helyeződik majd, hogy csökkentse a fosszilis tüzelőanyagok felhasználását. Ezt tökéletesen eltalálták, igaz, az épületek hatékonabb szigetelésére javasolt aerogel helyett ma már vannak korszerűbb megoldásaink is - például a tegnapi cikkünkben említett hamburgi Bio Intelligent Quotient (B. I. Q.) nevet viselő okosház, amelynek ablaktábláiba algákat ültettek, amelyek segítenek az épület belső tereinek klimatizálásában.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)