Hirdetés

Visszatérhetnek a cserélhető akkumulátoros telefonok

|

Egy márciusi törvényjavaslat rendelkezne a digitális eszközök és kisebb elektromos járművek akkumulátorairól.

Hirdetés

Az első mobiltelefonok akkumulátorát még egy kattintással el lehetett távolítani a készülékről, ha már elöregedett és cserére szorult. Idővel azonban megérkeztek az úgynevezett unibody telefonok, amelyekből legfeljebb a SIM-kártyát és a memóriakártyát szedhette ki a tulajdonos. Így le kellett mondani a házilagos javításról, és a gyakran olcsóbb utángyártott akkumulátorok használatáról is.

Az utóbbi években azonban egyre inkább erőre kap az eszközeink, használati tárgyaink javításáért küzdő Right to Repair mozgalom, amely azért küzd, hogy a dolgainkat ne dobjuk ki, ne cseréljük le, hanem, ha lehetséges, javítsuk meg, hogy ezzel is hozzájáruljunk a fenntarthatósághoz.

Az okostelefonok akkumulátorát a laikus felhasználók már nem tudják cserélni (Fotó: Unsplash/Frankie)

Az okostelefonok akkumulátorát a laikus felhasználók már nem tudják cserélni (Fotó: Unsplash/Frankie)

Jó hír, hogy úgy tűnik, fontos célját érte el a mozgalom, amikor március 10-én az Európai Parlamentben jelentős többséggel elfogadták azt a tervezetet, amely lehetővé teheti, hogy újra visszatérjenek a cserélhető akkumulátoros készülékek.

Az EP által megszavazott előterjesztés határozott javaslatokat tartalmaz a fenntarthatóságra, teljesítményre és az elektronikus eszközök címkézésre nézve. Ezek között szerepel egy új akkumulátorkategória kialakítása, amelyet kifejezetten könnyű közlekedés eszözökhöz, például elektromos biciklikhez és e-robogókhoz szánnak. Ennek értelmében a jövőben az akkumulátorok karbonterhelését is fel kellene tüntetni a vásárlók számára.

Hirdetés

Legalább ennyire fontos, ha nem fontosabb azonban, hogy 2024-től az efféle járművekben, illetve az olyan elektronikus eszközökben, mint az okostelefonok lehetővé kell tenni, hogy az akkumulátorokat a fogyasztók könnyen és biztonságosan eltávolíthassák - például csere miatt. A gyártóknak az ehhez szükséges dokumentációt is mellékelni kell majd az eszközeikhez - akár online formában, amelynek a termék teljes életciklusa során elérhetőnek kell lennie. A rendelkezés más, akkumulátoros eszközökre - például hajnyíró készülékekre, konyhai eszközökre - is vonatkozik.

A szabályozás a kisebb háztartási eszközöket is érinti (Fotó: Unsplash/Auguras Pipiras)

A szabályozás a kisebb háztartási eszközöket is érinti (Fotó: Unsplash/Auguras Pipiras)

Az európai parlamenti képviselők azt is szeretnék elérni, hogy az akkumulátorgyártók átláthatóvá tegyék a termékeik ellátóláncait, azaz, egyértelmű legyen, hogy az akkumulátorok az emberi jogok és más kötelezettségek betartásával készültek. Erre feltehetően azért volt szükség, mert korábban több olyan eset is kiderült, amikor például gyerekmunkásokkal bányásztatták az akkumulátorok előállításához szükséges alapanyagokat.

Az elektromos kerékpárok és rollerek akkumulátorát is cserélhetővé kell tenni (Fotó: Unsplash/Jonas Jacobsson)

Az elektromos kerékpárok és rollerek akkumulátorát is cserélhetővé kell tenni (Fotó: Unsplash/Jonas Jacobsson)

A tervezet rendelkezik arról is, hogy az újrahasznosított akkumulátorokból minimum mennyi kobaltot, ólmot, lítiumot és nikkelt kellene visszanyerni új eszközök gyártásához. Ez pedig nem csak az elektronikai eszközökre, de 2030-tól az elektromos autók akkumulátoraira is vonatkozik majd. Utóbbi esetben minimum 12 százalék kobaltot, 85 százalék ólmot, 4 százalék lítiumot és 4 százalék nikkelt kell újrahasznosított forrásból felhasználni új akkumulátorok gyártásához. Ezek az arányok 2035-re megemelkednek: 20 százalék kobalt, 10 százalék lítium, 12 százalék nikkel - az újrahasznosított ólom aránya nem változik.

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)