Hirdetés

Az eddigi legjobb videó szivárgott ki a Cybertruck hátsókerék-kormányzásáról

|

Manőverezés közben úgy néz ki a Tesla üdvöskéje, mintha jégen csúszna.

Hirdetés

Már csak néhány hetet kell várni, hogy végre birtokba vehessék türelmetlen megrendelőik az első Tesla gyártmányú pickupot, a Cybertruckot. Bár már 2013-ban belengette Elon Musk az elektromos kisteherautó érkezését, amit a kezdetektől a Ford F-150-hez hasonlít mindenki, még az első, 2019-es látványtervek után is hosszú éveket kellett várni a futurisztikus csodaautó megérkeztéig.

A sok halogatás és a folyamatosan kiszivárogtatott, félkész prototípusok után most végre lezárul egy hosszú, várakozással terhelt időszak a cég életében, amikor is november 30-án egy ünnepség keretén belül leszállítják az első példányokat.

Hirdetés

A várva várt EV több nagyszerű tulajdonsága mellett egy fontos funkciója miatt került az utóbbi időben a figyelem középpontjába. Egy ideje feltűntek már olyan felvételek a világhálón, amin jól látható, hogy a Cybertruck az első kerekek mellett mellett ugyan értelemszerűen kisebb mértékben, de a hátsókat is képes kormányozni. Ez olyan manővereket is lehetővé tesz, melyek a vezetési élmény egy új dimenzióját nyithatják meg a Tesla pickupjának tulajdonosai előtt.

Elsőként a Hummer EV-nél láthattunk hasonlót a közelmúltbeli megjelenésekor, de időközben többen is kedvet kaptak a villantásra alkalmas funkció beépítésére saját modelljeikbe. A Tesla 2021-ben állt be a sorba, és jelentette be, hogy első kisteherautója is tudni fogja ezt. Ez különösen jól jöhet egy ekkora monstrum esetében, hiszen a hátsókerék-kormányzás képessége szűkebb és pontosabb fordulási sugarat tesz lehetővé.

A napokban  Joe Tegtmeyer posztolt egy videót, mely a vállalat texasi üzemének udvarán készült. A felvételen az látható, ahogy egy Cybertruck "rosszul" fordulva hátsókerék kormányzással korrigálja a manővert. Ettől úgy tűnik, mintha az autó jégen csúszna. Valószínűleg ennek a képességnek a részleteiről is többet megtudhatunk a hónap végén esedékes bemutatón.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)