Hirdetés

Európában gyártják majd a Tesla legolcsóbb konstrukcióját

|

Egy gyártástechnológiai újítást is bevezetnének az európai üzemben.

Hirdetés

A Tesla egy meglehetősen mozgalmas időszakot él meg. Az elmúlt évek önvezető rendszerrel kapcsolatos botrányai után idén több újdonság is volt Elon Musk tarsolyában. Habár már hónapok óta tele van a média a Cybertruckkal kapcsolatos hírekkel, megjelenni csak most, a hónap végén fog a terepjáró, miközben a Tesla 3 új, Highland változatának megkezdték a kiszállítását, és még mindig nincs vége az évnek.

A vállalat már régóta beszél egy modellről, amit csak "25 ezer dolláros autó" néven emlegetnek, és egy robottaxi megjelenését is belengettek már egy ideje. Most úgy tűnik, hogy a leendő legolcsóbb autójának gyártását Európába hozná a cég, a berlini Gigafactorybe.

Hirdetés

A Tesla 2023-as befektetői napján márciusban a cég bemutatta az új autógyártási rendszert, amely a vezérigazgató állítása szerint gyorsabb és hatékonyabb lesz, így lehetővé teszi az olcsóbb elektromos járművek gyártását. Az új eljárást Unboxed Process-nek nevezték el, ami arra utal, hogy a jármű egyes részein külön-külön dolgoznának, és csak a végleges összeszerelésnél hoznák össze az autót. Ez teljesen különbözik az eddigi hagyományos, gyártosori összeszereléstől.

Ugyanezen a rendezvényen látott napvilágot a két új autó koncepciója is, melyek már az új generációs platformra épülnének fel, de akkor még Mexikóban szerették volna legyártani őket. Később a texasi gyáregység is szóba került, mint lehetséges gyártási helyszín. Itt el is kezdték a szükséges előkészületeket, de mint most kiderült, a német gyáregységet is be kell vonniuk a munkába, amit már be is jelentettek.

Amikor Elon Musk itt járt megtenni a bejelentést, még folyamatban voltak a sztrájkot követő szakszervezeti tárgyalások, mostanra egy béremelés elsimítani látszik a problémás kérdéseket.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)