Hirdetés

Így töltsd télen az elektromos autód!

|

Ezt az 5 hasznos tippet érdemes megfogadni zimankó idején.

Hirdetés

Megállíthatatlanul közelít felénk a közelmúltban kijelölt céldátum, azaz 2035, mely után az Európai Unióban már nem lehet forgalomba hozni belső égésű motorral működő járművet. Hasonlóképpen az év végén Dubajban megtartott COP28 résztvevői is egyértelműen állást foglaltak a károsanyag kibocsátással végleg leszámoló intézkedések szükségessége mellett - a globális klímakonferencia vitatható eredményei ellenére. Bár az elektromos autózás nem terjed olyan ütemben, mint ahogy szeretnék, így is folyamatosan emelkedik a kibocsátásmentes hajtástechnológiát használók aránya világszerte.

A fokozatos átállás előbb-utóbb szükségessé teszi, hogy az EV-ket használók tömege beletanuljon azokba a dolgokba, amit egy elektromos autó tulajdonosának szem előtt kell tartania a jármű megfelelő működéséhez. A legtöbb ilyen "aranyszabály" cseppet sem meglepő módon a töltéssel kapcsolatos.

Hirdetés

Fontos például, hogy a tisztán elektromos járművünket lehetőleg soha ne töltsük teljesen fel a maximális kapacitásáig, mert ez sokat elvehet az akkumulátor élettartamából, illetve nem szerencsés az sem, ha mindig gyorstöltőt használunk. Ezeken felül jelenleg, a tél derekán érdemes külön odafigyelni néhány betartható apróságra a töltéssel kapcsolatban, mert ezt a folyamatot nagyban befolyásolhatják a szélsőséges időjárási körülmények.

Az EV-k működése ilyenkor azért is problémásabb, mert ugyanazzal az energiamennyiséggel kell fűteniük is az autót, ami értelemszerűen elvesz a hatótávból, de magát a töltési időt is befolyásolhatja a hideg idő. Az amerikai töltőhálózat, az Electrify America, egy 5 pontból álló javaslat-csomagot jelentetett meg, amiket megszívlelve az elektromos autók tulajdonosai sokat tehetnek az járgányuk hatékonyabb töltése érdekében.

Tehát a téli EV-töltés 5 aranyszabálya:

  1. Számítson hosszabb töltési periódusokra
    A jármű szabályozza a töltési sebességet, nem a töltő. Amikor a hőmérséklet alacsony, az EV szoftvere csökkenti a töltési teljesítményt.

  2. A hőmérséklet-változás hatással lehet az EV hatótávolságára
    Ellenőrizze az éjszakai hőmérséklet-csökkenést, mivel az alacsony hőmérséklet csökkentheti az EV hatótávolságát! Egyes EV-k képesek előre jelezni a hatótávolság csökkenését szélsőséges hőmérséklet esetén, és ezt jelzik is a konzol kijelzőjén.

  3. Tervezze meg a töltést!
    Keresse meg előre a nyilvános töltőállomásokat, hogy elkerülje a megváltozott működés miatt esetlegesen fellépő problémákat!

  4. Ha teheti, parkoljon zárt térben
    Szélsőségesen hideg időjárás esetén fontolja meg a zárt térben való parkolást. A melegebb beltéri hőmérséklet segíthet megelőzni a lassabb töltési sebességet, és hosszabb ideig megőrizheti a töltést.

  5. Használja ki az EV hideg időjárási funkcióit!
    Egyes EV-k rendelkeznek olyan előkondicionáló funkcióval, amely lehetővé teszi a járművezetők számára, hogy az akkumulátort optimálisabb hőmérsékletre programozzák vagy manuálisan felmelegítsék.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)