Hirdetés

Jövőre debütál az elektromos Honda Prologue

|

A négykerék meghajtású cossover ugyanazt a platformot használja majd, mint a Chevrlolet Blazer.

Hirdetés

A 90-es évek második felében a Honda az elsők között kezdett hibrid üzemű, klímabarát járműveket fejleszteni és gyártani. Ehhez képest viszonylag sokat várattak magukra a brand első tisztán elektromos üzemű járművei, a Honda E és a Honda e:Ny1. A kompakt városi autó és az elektoromos SUV után irányvonal váltást jelentett be a cég. Most a hírek szerint egy Honda Prologue nevű 4x4-es crossoverrel készülnek kijönni.

Arról már korábban is lehetett olvasni, hogy a cég közösen fogja az Ultium platformot használni a Chevrolet Blazer EV-vel, ami már előzetesen is sejtetett egyet s mást a megjelentetni tervezett autóról. Az egyedi felfüggesztés és a kényelmes utastéren felül 480 km-es hatótávot kínál az új modeljével a Honda, melyhez egy 85 kWh-s akksi biztosítja a szükséges energiát.

Hirdetés

A jármű egy- és kétmotoros változatban is kapható lesz majd és bár konkrét információk nincsenek még a hajtásláncra vonatkozólag, a jármű 288 lóerős lesz. A méretei nagyjából Passportéval egyeznek meg, de majdnem egy méterrel nagyobb a tengelytáv, mint a legtöbb belsőégésű SUV esetében, ami egy kissé ültetett kinézetet eredményez.  A keskeny fényszórók, a fényes fekete hűtőrács-panel és a lökhárító sarkaiban elhelyezett légterelők modern és elegáns jármű látszatát keltik. A megszokott logójelvény helyett az új Honda:e típusjelzés látható a hátsó ajtón.

A gyártó nem közölt részleteket a Prologue légellenállási együtthatójáról, de azt elmondta, hogy az EX és Touring modellek 19 colos, az Elite 21 colos kerekeit a turbulencia csökkentése érdekében optimalizálták. Ezek lesznek egyébként a legnagyobb beépített keréktárcsák a brand történetében.

Az autó belső tere hasonló lesz az Accord Hybridére, köszönhetően a GoogleBuilt-In-nek. A műszerfalon 11,0 inches digitális műszeregység és a 11,3 inches infotainment-kijelző is található, mely várhatóan támogatja majd a Google Maps-et. A hátsó ülésekkel felhajtva a Prologue 25,2 köbméteres raktérrel rendelkezik, a 60/40-es üléstámlák síkba hajtásával pedig 57,7 köbmétert kapunk. Ez önmagában nem hangzik rosznak, de elmarad a Hyundai Ioniq 5-től és a Volkswagen ID.4-től.

A leghatékonyabb konfiguráció esetében a gyártó becslése szerint a 85,0 kWh-s akkumulátor 300 mérföldes hatótávra lesz elegendő, amit persze 10-15 százalékkal csökkent a négykerék-meghajtás. Ha az akkumulátor lemerül, a tulajdonosok egy 11,5 kilowattot szolgáltató otthoni állomással tölthetik fel, így au autókevesebb, mint 8 óra alatt tölt majd 0-ról 100 százalékra. Gyorstöltés tekintetében a 155 kW-os támogatással nem kerülnek fel a képzeletbeli dobogóra, ennél már a legtöbb új EV nagyobbat igyekszik villantani.

A Honda célja, hogy 2040-re már kizárólag kibocsátás mentes járműveket értékesítsen, így egyértelmű, hogy a Prologue csak a kezdet. Sőt, 2025-ben az autógyártó egy újabb EV-vel jön ki, amely ismét az e: Architecture platformra épül fel majd.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)