Hirdetés

Kína 3,7 milliárd dollárt adott a BYD-nek, hogy helyzetbe hozza az EV-k közti versenyben

|

Egy új tanulmány szerint aggályos a nagyarányú támogatás, mert ellehetetleníti a versenyt.

Hirdetés

Szemmel látható, hogy Kína - világhatalmi törekvéseinek közepette - mindent megtesz azért, hogy az országot helyzetbe hozza a zöld átállás versenyében. Ahogy mindent megtett azért azt elmúlt évtized során, hogy növelje a megújuló energia-kapacitások arányát, az elektromos autógyártásban is igyekezett magát az élmezőnybe kormányozni.

Az teljesen természetes, ha egy állam mindent megtesz annak érdekében, hogy nemzeti vállalatai jól teljesítsenek a maguk területén. Bevett szokás, hogy az országok adókedvezmény, közvetlen támogatás, illetve más ösztönzők formájában próbálják helyzetbe hozni saját érdekeltségeiket a nemzetközi piacokon is.

Egy újonnan megjelent tanulmány most azt taglalja, hogy Kína - hasonló okból kifolyólag - alsó hangon 3,7 milliárd eurót biztosított az ország üdvöskéjének, a BYD elektromos járműgyártó vállalatnak. A hazánkban első európai gyárát hamarosan megnyitó világelső ezt az összeget bevallottan azért kapta, hogy előnybe kerüljön versenytársaival szemben.

Hirdetés

A németországi Kiel Institute for the World Economy jelentése szerint a BYD 2020-ban 220 millió eurót kapott, két évvel később pedig már 2,1 milliárd eurót. Emellett a tanulmány szerzői arra is rámutatnak, hogy a BYD sokkal jelentősebb prémiumot kap az elektromos autókért Kínában, mint más hazai gyártók, vagy a helyben működő külföldi vállalatok, mint a Tesla vagy a Volkswagen.

Ez persze nem kedvez az európai gyártóknak, és bár az efféle gyakorlatok nem ritkák az ágazatban, az elmúlt évek során sikerült úgy elhúzni a BYD-nak, hogy jogosan merül fel a kérdés, meddig jutott volna a támogatások nélkül. Még 2023 októberében az EU hivatalos vizsgálatot indított a kínai EV-iparággal szemben, mivel az európai gyártók képtelenek felvenni a versenyt az olcsó kínai importtal.

Az Európai Bizottság információkat gyűjtött be a BYD-től, a Geely-től és a SAIC-tól az állami támogatások és kedvező hitelek kapcsán. A vizsgálat egyik legjelentősebb megállapítása, hogy a Kínában kiépült gyártási kapacitások sokszorosával meghaladják a helyi szükségleteket. A hónapokig tartó vizsgálat után az Európai Bizottság most azt fontolgatja, hogy visszamenőlegesen védővámot vessen ki a kínai elektromos autókra.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)