Hirdetés

Mégis igaznak bizonyult a pletyka: Szegeden épül fel a BYD kínai elektromos autógyártó első európai üzeme

|

Szíjjártó Péter külügyminiszter bejelentése szerint ezrek fognak dolgozni az Alföld fővárosának új gyárában.

Hirdetés

Egész ősszel porondon voltak hazánkban a zöld témák és az elektromobilitás témája. Október közepén hazánkban vendégeskedett Vang Csuan-fu, a legnagyobb kínai elektromos autógyártónak, a BYD-nak az alapító-vezérigazgatója. A látogatás kapcsán bejelentették a brand hazai forgalmazásának megkezdését, valamint ezzel párhuzamosan egy EV-vásárlási ösztönzőprogram beindítását is.

A novemberben bejelentett hazai forgalmazásban megjelenő egyik típus, a BYD Dolphun
A novemberben bejelentett hazai forgalmazásban megjelenő egyik típus, a BYD Dolphun

Már ekkor sokan sejteni vélték egy közelgő beruházás esélyét, ráadásul mikor rejtélyes módon elkezdtek befektetői csoportok nagyobb területeket felvásárolni Szeged külterületein, többek fejében összeállt a kép. Ugyan napokig bombázta a sajtó a bennfentes döntéshozókat, akkor még senki nem erősítette meg a szegedi autógyár jövőbeni megépülését.

Hirdetés

Tegnap végül Szíjjártó Péter külügyminiszter tiszta vizet öntött a pohárba:

"Szegeden építi meg első európai üzemét a világ legnagyobb elektromosautó-gyártójának számító kínai BYD, ez a magyar gazdaságtörténet egyik legjelentősebb beruházása lesz, amelynek nyomán több ezer új munkahely jön létre"

A kínai vállalat vezetése a Nemzeti Befektetési Ügynökséggel lefolytatott 224 tárgyalási fordulót után csütörtökön határozott úgy, hogy a sejtésekkel összecsengve Szegeden építi fel első üzemét  Európában. Szijjártó Péter nyilvánvalóvá tette azt is, hogy az ezúttal hazánkba érkező kínai vállalat nem akkumulátorokat, hanem elektromos autókat fog gyártani.

A szintén magyarországi forgalomba érkező BYD Atto 3
A szintén magyarországi forgalomba érkező BYD Atto 3

A gyár felépítésében a magyar állam anyagi segítséget is kíván nyújtani a beruházó félnek, de ennek mértékét csak az Európai Bizottság jóváhagyását követően fogják nyilvánosságra hozni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)