Hirdetés

Már ott is az elektromos autót választják az emberek, ahol sok az olaj és olcsó

|

Nagyon úgy fest, hogy a zöld átállás folyamatát már semmi sem állítja meg.

Hirdetés

Norvégia igen különleges ország geopolitikai szempontból. A második világháború után a Marshall-segélyekből tengődő állam nehezen tudott kikecmeregni a gödörből, de az ötvenes évek közepére a gazdaságélénkítő programok és megszorítások hatására elkezdett felzárkózni a térség országaihoz. A nagy és mindent megváltoztató fordulat akkor történt, amikor 1969-ben feltárták a világ tíz legnagyobb olajlelőhelyeinek egyikét, a Ekofisk-mezőt. A kitermelés megkezdése után az ország a példátlan fejődés útjára lépett, sőt az olajat további értékes ásványi kincsek lelőhelyeinek feltárása követte. Legutóbb elképesztő mennyiségű foszfátot, és jelentős vanádium- és titán lelőhelyeket találtak.

A huszadik század második felében ezek fényében Norvégia fejlődése töretlen volt. Jelenleg úgy tűnik, hogy a sorsfordító felfedezéseket maximálisan kihasználó ország lesz az első Európában, amely önként kivezeti a belsőégésű motorral üzemelő járműveket. Jelenleg az eladási statisztikák szerint, a megvásárolt új autók 90 százaléka tisztán elektromos hajtású. Ha az autók átlagos életciklusával számolunk, ilyen tempóban 10-15 éven belül lecserélik az utolsó belsőégésűt is.

Hirdetés

Egy friss jelentés szerint az elmúlt évben 9 százalékkal csökkent a hagyományos üzemanyagok forgalma az északi országban, és ez évente hasonló tempóban folytatódva, rövid úton teljesen kiszorítja az eladásukat. Ez a tendencia ahhoz mérhető, ahogy az USA-ban mérséklődik a szénfelhasználás, csak még annál is kétszer gyorsabban zajlik a folyamat. 

Hosszútávon a keresletcsökkenés azt eredményezheti, hogy az olajtársaságok jelentős mennyiségű felhalmozott készletekkel fognak rendelkezni. A túlkínálat, mint azt az elmúlt évtizedben is többször láthattuk, az árak szükségszerű beesésével jár. A tartós túlkínálat első eredményeként törvényszerűen fognak tönkremenni és megszűnni olajtársaságok. Ez okafogyottá teheti a földben levő olaj folyamatos kitermelésére irányuló erőfeszítéseket, hiszen eddig is egyre problémásabb és költségesebb volt a nehezen hozzáférhető készletek kitermelése.

Ha a felszínre hozása többe kerül majd, mint amennyit az olaj ér, akkor a kitermelésére irányuló projektek nem fognak elindulni. Ha pedig a projektek nem indulnak el, akkor az olaj a földben marad, ahol a helye van, tehát bizonyos értelemben az alacsony olajárak valóban jobbak lehetnek a környezet számára. Vagyis a magas költségek és az alacsony nyereség egy önmegsemmisítő spirálba helyezik az ágazatot. Ez, ugyan csak rövid távon, de akár kedvezhet is azoknak az országoknak, ahol olcsóbb a kitermelés, például Szaúd-Arábiának. Egyedül az a gond az imént vázolt forgatókönyvvel, hogy az a réteg, melyiknek nincs elég jövedelme a váltáshoz, az olcsó üzemanyag árak miatt a végsőkig kitarthat a környezetkárosító megoldás mellett.

Lehet egyébként a történetnek egy másik kimenetele is: ez alapján a túlkínálat és a kereslet visszaesése akár fel is verheti az árakat, hogy a kiskereskedők minél tovább pénzüknél maradjanak. Ebben az esetben a magas ár lesz az a katalizátor, ami az elektromos váltás felé tereli az autótulajdonosokat, tehát a történet vége ugyanaz.

Az Egyesült Államokban évszázados hagyománya van a mesterségesen alacsonyan tartott üzemanyagáraknak, de az elmúlt időszakban több európai állam, köztük hazánk is beállt a sorba, amikor elszálltak a világpiaci árak. Sokak szerint azzal lehetne támogatni a folyamatot, ha reális árat kérnének a hagyományos üzemanyagért, és rábíznák a piacra, hogy beverje az utolsó szöget is ennek az iparágnak a koporsójába.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)