Hirdetés

Tölteni sem kell a világ első, sorozatgyártású napelemes autóját

|

Az elektromos limuzin simán megteszi a napi ingázáshoz szükséges távot - napenergiával.

Hirdetés

Az elektromos autók evolúciójában logikusnak tűnő mérföldkő a napelemek bevetése. Már most is kapható olyan Toyota Prius, amelyet a tetejébe épített napelem-panelek segítségével is lehet tölteni - igaz, ennek a rendszernek a hatékonysága még elég kezdetleges. A trendek azonban abszolút ebbe az irányba mutatnak, elég csak a kizárólag napenergiával hajtott lakóautóra vagy a Mercedes napelemes koncepcióautójára gondolni. Ezek persze még csak kísérletek, eddig ugyanis még nem volt olyan napelemes autó, ami bárki számára elérhető lett volna.

Tegnap azonban a holland Lightyear startup leleplezte az első olyan autóját, amely már sorozatgyártásra kész modellként kínálja a napelemes töltés lehetőségét - írja az InsideEVs. A Lightyear 0 nevű modell a cég által korábban bemutatott Lightyear One koncepcióautó véglegesített változata, ami csak pár apróságban tér el a prototípustól.

A Lightyear 0 karosszériáját 5 négyzetméternyi napelem borítja (Fotó: Lightyear)
A Lightyear 0 karosszériáját 5 négyzetméternyi napelem borítja (Fotó: Lightyear)

A Lightyear 0 karosszériáját 5 négyzetméternyi napelem borítja (Fotó: Lightyear)

A Lightyear 0 abszolút a fenntarthatóság jegyében készült, a karosszéria elemeit például gyártási hulladékból visszanyert szénszálas anyagból készítették, a belső térben növényi alapú "vegán bőrt" és újrahasznosított rattanbútorokból származó faborítást használtak fel, a kárpitozást pedig szintén újrahasznosított PET-palackokból készítették.

Hirdetés

Az elektromos autó teljesítményéről egyelőre nem osztottak meg túl sok adatot, az viszont kiderült a tegnapi bejelentésből, hogy a Lightyear 0 hatótávja a WLTP-szabvány szerint 625 kilométer teljesen feltöltött akkumulátorokkal. A kocsi tetejét és orrát viszont öt négyzetméternyi napelem-panel borítja, ami ideális körülmények között napi 70 kilométerrel tudja megtoldani ezt a hatótávot. A kevésbé napsütéses országokban élőknek sem kell aggódnia, a cég szerint ugyanis a napelemek még felhős időjárás esetén is képesek 35 kilométernyi hatótávot biztosítani a jármű számára, ami nagyjából megegyezik az átlagos autóvezetők által naponta megtett távolsággal. Azaz, ha valaki a munkahelye és az otthona közötti ingázásra használja az autót, a napenergiával megoldhatja a napi töltést.

Ha mégis töltőoszlophoz kellene hajtani vele, a Lightyear 0 60 kilowattórás akkumulátorcsomagja egy óra alatt 520 kilométerre elegendő áramot képes felszippantani egyenáramú gyorstöltőről, de még a kisebb teljesítményű utcai töltőről is 200 kilométerrel lehet megtoldani a hatótávot ugyanennyi idő alatt. Konnektorról persze lassabb a töltés, ilyenkor óránként 32 kilométerre elegendő energia kerül az autó akkumulátoraiba. A napelemes töltés maximális hatékonyság mellett egy óra alatt 10 kilométernyi hatótávot tud biztosítani.

A napi ingázáshoz tölteni sem feltétlenül kell (Fotó: Lightyear)
A napi ingázáshoz tölteni sem feltétlenül kell (Fotó: Lightyear)

A napi ingázáshoz tölteni sem feltétlenül kell (Fotó: Lightyear)

A cég szerint a Lightyear 0 hatékony működését - 100 kilométeren 10,5 kilowattórás fogyasztás - a jelenleg világrekordot jelentő légellenállási alaktényező teszi lehetővé: a holland fejlesztésű autó esetében ez 0,19, ami jobb, mint a Mercedes EQS 0,20-as alaktényezője. Igaz, a cikk elején említett Mercedes Vision EQXX koncepcióautó 0,17-es értéke jobb a Lightyear 0-nál, de a sorozatgyártású járművek között nincs párja.

A gyártás egyébként idén ősszel, egy finnországi gyárban kezdődik majd, az első modelleket novemberben szállítják majd az európai vásárlóknak. Nem lesz olcsó mulatság, egy Lightyear 0-ért ugyanis 250 000 eurót, azaz majdnem százmillió forintot kérnek, de a cég azt ígéri, 2025-re megérkezik majd a kisebb Lightyear Two nevű modelljük, amelyet 30 ezer euróért, azaz szűk 12 millió forintért kínálnak majd.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)