Hirdetés

Önvezetővé alakítja terepjáróit a brit hadsereg

|

Fontos taktikai szerepe lehet az önvezető járműveknek.

Hirdetés

A brit tengerészgyalogság, a Royal Marines katonái gyakran a Rheinmetall Canada által fejlesztett, MRZR típusú, úgynevezett ultrakönnyű taktikai járművekkel közlekednek bevetés közben. A járművek elsődleges célja, hogy nehéz terepen is gyors mozgási lehetőséget biztosítson a katonáknak - írja a Popular Science.

A buggy-ra emlékeztető terepjárókat egyelőre emberek vezetik, azonban a brit védelmi minisztérium önvezető technológiával szerelné fel a gépeket, annak érdekében, hogy még sokoldalúbban lehessen azokat használni harctéri körülmények között. Az elképzelés szerint a bevetés során a tengerészgyalogosok például humán sofőr nélkül küldhetnék vissza az MRZR-t utánpótlásért, amelyre így egyrészt több hadianyagot lehetne pakolni, ráadásul, mozgás közben nem veszélyeztetnék a sofőr életét az ellenséges területen való mozgás során.

Az önvezeőt katonai terepjárókat akár távirányítással is lehet vezetni (Fotó: Rheinmetall)
Az önvezeőt katonai terepjárókat akár távirányítással is lehet vezetni (Fotó: Rheinmetall)

A Rheinmetall Canda idén augusztusban sikeresen tesztelte a PATH nevű önvezető eszközcsomagot, amelyet egy MRZR D4-es modellre szereltek fel a Project Theseus keretében.

A Project Theseus célja egy automata utánpótlási megoldás kifejlesztése, az ellnséges környezetben harcoló katonák számára. Az önvezető légi vagy szárazföldi platformok segítségével harctéri utánpótlást lehet nyújtani a katonáknak, beleértve a lőszert, egyéb hadianyagokat, élelmiszert és üzemanyagot is, miközben csökkenthetőek a katonákra leselkedő kockázatok

- írta közleményében a brit hadsereg.

Hirdetés

A mesterséges intelligenciát alkalmazó önvezető navigációs rendszer telepítését követően a katonák a terepjárókat használhatják hagyományos módon, működtethetik távirányítással, vagy választhatják a teljesen önvezető módot is.

A könnyű terepjáró 4-6 katonát tud szállítani (utóbbihoz két extra ülés beépítése szükséges), és bár saját tömege csupán 952 kilogramm, akár 680 kilónyi hasznos terhet is képes elcipelni. Szükség esetén egy vagy két hordágyat is lehet rá rögzíteni, így a sérülteket is biztonságos helyre tudja szállítani a harctérről.

Az amerikai hadsereg különleges erői eközben elektromos motorokkal kísérleteznek, amelyekkel halálos csendben tudják megközelíteni az ellenséget.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)