Hirdetés

A VW-vezér szerint a szintetikus üzemanyagokkal felesleges köröket futunk

|

A cégvezető szerint a kisebb és olcsóbb elektromos autók jelentik a megoldást.

Hirdetés

A Volkswagen vezérigazgatója, Thomas Schafer nem megy a szomszédba a markáns kijelentésekért. A cég első embere idén februárban például kerek-perec kijelentette, hogy a VW-nél nem fognak foglakozni a hidrogénhajtással, ahogy azt például a Toyota is teszi, szerinte ugyanis a technológia nem versenyképes.

Most pedig az úgynevezett szintetikus üzemanyagokkal vagy e-üzemanyagokkal kapcsolatban nyilatkozott egy merészet. A szintetikus üzemanyagok kémiai szempontból azonosak a kőolajból előállított benzinnel vagy gázolajjal, azzal a különbséggel, hogy alapanyagként nem a mélyből kibányászott kőolajat használnak fel, hanem a levegőből kivont szén-dioxidot, szén-monoxidot, illetve hidrogént, amelyet aztán megújuló energiaforrásokból származó áram felhasználásával alakítanak benzinné vagy gázolajjá.

Thomas Schafer szerint a szintetikus üzemanyagoknak megvan a helyük, de nem az új autókban (Fotó: Volkswagen)
Thomas Schafer szerint a szintetikus üzemanyagoknak megvan a helyük, de nem az új autókban (Fotó: Volkswagen)

A technológia előnye, hogy nincs hozzá szükség a környezetet komolyan károsító olajfúrásokra, hátránya viszont, hogy bár gyakorlati szempontból karbonsemleges, hiszen többlet emissziót nem termel, az üzemanyag elégetésekor így is keletkeznek káros anyagok. Ezzel ugyan az összes emisszió mértéke csökkenthető, de nem oldódik meg például a nagyvárosi légszennyezés problémája.

Hirdetés

Hasonlóan látja ezt Thomas Schafer, aki az Automobilwoche című lapnak nyilatkozva kitért a szintetikus üzemanyagok témájára. Az Európai Unió 2035-től betiltaná a belső égésű motoros járművek forgalmazását, ettől a dátumtól ugyanis csak tisztán elektromos hajtású autókat lehetne újonnan érétékesíteni az EU területén. Ezt azonban több autógyártó is szeretné modosítani, legalább annyiban, hogy az Unió tegye lehetővé, hogy a szintetikus üzemanyagot használó járművek maradhassanak. Schafer ezzel nem ért egyet, szerinte a szintetikus üzemanyag kérdésével csupán felesleges köröket futnak az európai döntéshozók.

Ez érdekes helyzetet szült a cégcsoportnál, ugyanis a szintetikus üzemanyagok egyik szószólója nem más, mint Oliver Blume, a Volkswagen-csoporthoz tartozó Porsche vezérigazgatója. Schafer szerint azonban egyszerűen arról van szó, hogy sokan félreértik a szintetikus üzemanyagok kérdését.

A szintetikus üzemanyagoknak megvan a maguk szerepe a már létező autóflották üzemeltetésének terén, de az elektromos autókat nem fogják kiváltani. Ez teljes nonszensz. Meg kell nézni a szintetikus üzemanyagok gyártásának a fizikai oldalát. Így sincs elegendő energiánk, akkor miért pazarolnánk ezt a szintetikus üzemanyagra

- mutatott rá a problémára a Volkswagen-vezér.

A Volkswagen egyébként 2033-ra már befejezné a belső égésű motorral szerelt autók gyártását Európában. Schafer szerint a következő komolyabb mérföldkövet a kisebb és megfizethetőbb elektromos autók jelentik majd. A német márka is tervez egy hasonló modellt, amelyet a tervek szerint 25 000 euró, azaz jelenlegi árfolyamon bő 9,3 millió forintnál olcsóbban szeretnének majd piacra dobni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)