Hirdetés

Kiszivároghatott a megújuló Tesla Model 3 fotója

|

Egyelőre nem sokat tudni a titokzatos fotóról, iparági pletykák szerint azonban idén érkezik a modell felfrissített változata.

Hirdetés

A Tesla Model 3 a világ egyik legnépszerűbb elektromos autója, amelyet 2017-ben mutattak be. Azóta 6 év telt el, az autógyártók pedig jellemzően 5-7 évente szokták frissíteni a különféle modelljeik kinézetét. Tavaly novemberben mi is megírtuk, hogy a Teslánál is tervezik a Model 3 ráncfelvarrását, amelyet egy gyári forrás szerint az idei év második felében fognak bemutatni.

Ezután egy héttel Kaliforniában szúrtak ki egyet az elektromos szedánok közül, amelynek azonban az elejét és a hátulját fekete ponyvával rejtették el a kíváncsi szemek elől. Bár nem egyértelmű, hogy ez már az új változat lett volna, az biztos, hogy valamit titkolni akartak az autó kinézetéből.

A Tesla Model 3 álcázott változata
A Tesla Model 3 álcázott változata

Ennyi felvezető után érkezünk el a jelenbe: az r/teslamotors Reddit-fórumra került fel az alábbi fotó, amelyen feltehetően a frissített modell látható. A fotóhoz a feltöltő azonban semmilyen extra információt nem mellékelt, így a redditezők között megindult a találgatás.

Hirdetés

Akadnak olyan, jól értesült felhasználók, akiknek valamelyik ismerőse dolgozik a Tesla-gyárban, szerintük a kép valódi, míg mások arra mutattak rá, hogy a fent említett, ponyvával letakart változatok közül többet is láttak már Kalifornia útjain, ezek pedig nagyon hasonlítanak a képen látható autóra.

A titokzatos jármű, ami lehet, hogy a Tesla Model 3 frissített verziója (Fotó: Reddit)
A titokzatos jármű, ami lehet, hogy a Tesla Model 3 frissített verziója (Fotó: Reddit)

Ettől függetlenül érdemes fenntartásokkal kezelni a képet, mivel egyrészt elképzelhető, hogy egy utólagosan módosított karosszériájú Model 3-ról van szó, míg mások szerint az kelthet gyanút, hogy a képen jól látható, hogy a fekete autó orrán bogártetemek elkenődései láthatóak. Ez azért lehet furcsa, mert valószínűtlen, hogy a még le nem leplezett új modellt az említett takaróponyva nélkül használták volna a nyílt utcán. Persze az sem zárható ki, hogy a Tesla valamelyik tesztpályáján száguldoztak az autóval, akkor pedig nincs szükség a ponyvára.

Ami viszont egyértelmű, hogy az eddigi Model 3-hoz képest ennek az autónak látványosan különbözik a fényszórója, ami megint csak a kép valódiságának kedvezhet. Figyelni fogjuk a híreket és ha bővebbet megtudunk a tervezett ráncfelvarrásról, azonnal beszámolunk róla.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)