Hirdetés

Tízből négy magyar sofőr fütyül a saját és gyermeke biztonságára

|

Sem biztonsági övet, sem gyerekülést nem használnak.

Hirdetés

A WHO felmérései szerint ugyan a fejlődő országokra jellemző leginkább a közlekedésbiztonsági szabályok betartásának mellőzése, aki egy kicsit is rálát a magyar helyzetre, tudja, hogy mi sem büszkélkedhetünk különösebben szép adatokkal. Pedig a halálos kimenetelű balesetek valószínűségét 50 százalékkal tudja csökkenteni a biztonsági öv, és 70 százalékkal a gyerekülés használata.

A magyar rendőrségi adatok alapján a közlekedésben résztvevők jelentős hányada következetesen figyelmen kívül hagyja ezen két biztonságtechnikai eszköz használatának kötelező jellegét.

Hirdetés

A júliusban kampányszerűen végrehajtott közlekedési ellenőrzések eredménye egészen hajmeresztő. A megállított sofőrök közül 12 ezren nem kötötték be magukat, és 300 gyerek utazott a biztonságát nagyban szavatoló gyerekülés nélkül. A vezetők túlnyomó többsége városon belül szabálytalankodott, de 400-an még az autópályán sem kötötték be magukat.

Bár 1976 óta hatályos itthon a biztonsági öv első üléseken történő használatát előíró közlekedésrendészeti szabályzat, 1994 óta a hátsó üléseken is, 2002 óta pedig kötelező a rögzített gyerekülés használata is, még mindig nagyon lassan javul csak a statisztika. Pedig az RTL híradójának nyilatkozó szakértő, Katona Ágnes oktató szerint biztonsági öv nélkül akár  10km/h-s sebesség mellett is komoly sérüléseket lehet szenvedni, 50 km/h-s sebesség esetén pedig a szélvédőn is kirepülhetünk.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)