Hirdetés

Búcsút inthetünk a megfizethető elektromos autónak?

|

Az ukrajnai háború gazdasági hatásait az elektromos autók piacán hatványozottan érzik.

Hirdetés

Az autóipar már egy jó ideje nehézségekkel küzd, a részben a járvány miatt kialakult chiphiánynak köszönhetően ugyanis jelentősen megnőtt az új autók gyártási ideje, nem ritkaság, hogy 6-8 hónapot kell várni egy-egy autóra, de olyan márka is akad, ahol akár egy-másfél éves várólisták is vannak.

Most a Euronews számolt be róla, hogy az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború tovább lassíthatja az elektromos autók elterjedését. Az invázió miatt Oroszország ellen hozott szankciók hatásaként ugyanis jelentősen megugrott a villanyhajtású autók gyártásához szükséges alapanyagok, például a nickel és a lítium ára. Emiatt az is elképzelhető, hogy az akkumulátorok ára, amely az utóbbi időben egyre jobban csökkent, most ismét növekedésnek indulhat. Gregory Miller, a Benchmark Mineral Intelligence iparági elemzője szerint mindez lelassíthatja az elektromos hajtás elterjedését.

A chiphiány és az ellátóláncok problémái súlyosn érintik az elektromos autók piacát (Fotó: Unsplash/Michael Fousert)
A chiphiány és az ellátóláncok problémái súlyosn érintik az elektromos autók piacát (Fotó: Unsplash/Michael Fousert)

A chiphiány és az ellátóláncok problémái súlyosn érintik az elektromos autók piacát (Fotó: Unsplash/Michael Fousert)

A helyzetet tovább nehezíti a nemzetközi ellátóláncok leterheltsége, amely még szintén a covid-19 világjárvány hatása.

Az emelkedő nyersanyagárak akadályozhatják az elektromos autók árparitásának kialakulását, azaz a villanyos és a robbanómotoros autók árának kiegyenlítődését

- mutatott rá Miller.

Az ukrajnai háború miatt a nikkel ára 11 éves csúcson van, mivel a világ legnagyobb exportőrének számító Oroszország - amely a bolygó összes nikkeltermelésének körülbelü 7 százalékát bonyolítja le - korlátozhatja a szállítmányokat. A lítium ára is csaknem megduplázódott a tavalyi év vége óta, de az autóipart szintén érzékenyen érintheti az orosz alumíniumszállítások korlátozása. Oroszország szintén jelentős exportőre az autóiparban - a benzinüzemű járművek katalizátoraiban - fontos szerepet betöltő palládiumnak, amelyből eleve komoly hiány van a megnövekedett kereslet miatt.

Az elektromos autó a gazdagok játékszere marad?

A nyersanyagok drágulása miatt jó esetben csak annyi fog történni, hogy az elektromos autók ára nem csökken, de nem kizárható a további emelkedés sem. Ez pedig azért jelent problémát, mert jelenleg az elektromos autó egyelőre a prémium kategóriát jelenti, különösen, hogy sokan legfeljebb csak második autónak vásárolnak villanyhajtásút.

Az elektromos autók elterjedésének komoly gátja lehet a nyersanyagok drágulása (Fotó: Unsplash/dcbel)
Az elektromos autók elterjedésének komoly gátja lehet a nyersanyagok drágulása (Fotó: Unsplash/dcbel)

Az elektromos autók elterjedésének komoly gátja lehet a nyersanyagok drágulása (Fotó: Unsplash/dcbel)

A technológia ugyan fejlődik, de egyelőre még a belső égésű motorokkal szerelt autók hatótávját csak a csúcsmodellek érik el, a vásárlók pedig nem fogják kifizetni a többletet, különösen úgy, hogy például Magyarországon sincs még egyelőre megbízhatóan használható töltőhálózat - kevés a töltőpont és azok sem mindig működnek megfelelően, erre pedig nem lehet kiszámítható elektromos autós közlekedést alapozni.

Hirdetés

Jelenleg körülbelül 30-40 százalékkal drágább egy elektromos autó az azonos kategóriájú, felszereltségű benzines vagy dízel változatnál. A hibridek, amelyek áthidaló megoldást jelentenek a teljesen elektromos és a robbanómotoros autók között, jellemzően szintén drágábbak.

Minden, ami növeli az elektromos autók árát, lassítja azok elterjedését

- mutatott rá Michelle Krebs, az amerikai Cox Automotive piackutató cég munkatársa.

A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) statisztikái szerint tavaly az összes autóértékesítés 9 százalékát tette ki az elektromos autók eladása, ez az arány 2030-ra 24 százalékra fog nőni - ez különösen Európában lehet látványos, ahol egy korábbi uniós törvény értelmében 2030-tól már csak tisztán elektromos gépkocsikat lehet újonnan értékesíteni. Az OC&C 2021-es Global Speedometer felmérése szerint azonban a vásárlók több mint fele egyelőre nem hajlandó kifizetni az átröbbletet, még úgy sem, hogy az elektromos autók fenntartása, üzemeltetése és szervizelése is olcsóbb a benzineseknél.

Árat emel a Tesla és a Rivian is

Az ellátólánc problémái miatt a Tesla nemrég 18 százalékkal emelte a Model 3 szedánok árát, a 2020 decemberi árakhoz képest. Elon Musk még januárban jelentette be, hogy a cége egyelőre jegeli a szintén 2020-ban bejelentett, 25 ezer dolláros (bő 8,6 millió forint) autójuk fejlesztését. Összehasonlításként: egy Tesla Model 3-ért az áremelést követően szűk 45 ezer dollárt kell fizetni.

Az elektromos autók egyelőre főleg a prémium kategóriában vannak jelen (Fotó: Unsplash/Roberto H)
Az elektromos autók egyelőre főleg a prémium kategóriában vannak jelen (Fotó: Unsplash/Roberto H)

Az elektromos autók egyelőre főleg a prémium kategóriában vannak jelen (Fotó: Unsplash/Roberto H)

A kaliforniai Rivian múlt héten 20 százalékkal próbálta emelni az elektromos pickupjai és SUV-jai árát, végül azonban ezt azoknál nem lépték meg, akik már előrendelést adtak le az autókra, mert sokan azzal fenyegetőztek, hogy áremelés esetén elállnak a vásárlástól.

Szintén vizsgálja az áremelés lehetőségét a prémium kategóriás elektromos autókat gyártó amerikai Lucid, amely ugyancsak az ellátólánc problémáival magyarázza a megnövekedett költségeket.

A lítium árának növekedése komoly hatással volt a kínai elektromos autógyártókra is, különösen, hogy a távol-keleti országban egyre nagyobb a kereslet a kisméretű, megfizethető modellek iránt. Az ilyen jellegű autók vásárlói azonban még érzékenyebbek az árak emelkedésére.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)