Hirdetés

Megkezdődött az önvezető taxik korszaka: íme az első cég, amelyik ilyen szolgáltatást nyújt

|

Már márciusban elindulhat a szolgáltatás az USA egyik nagyvárosában.

Hirdetés

San Francisco lehet az első város, ahol teljesen önvezető taxikkal közlekedhetnek az utasok - írj az Ars Technica. A lap információi szerint ugyanis a Google anyacége, az Alphabet által alapított Waymo megkapta a szükséges engedélyeket a közműveket felügyelő California Public Utilities Commission-től, amelynek értelmében már pénzt is kérhetnek majd az utasaiktól.

Ez egy jelentős lépés, ugyanis a Waymo eddig Arizonában tesztelte a robotaxiknak is nevezett önvezető járműveket, az önvezető autókra vonatkozó szigorú szabályok miatt azonban ezek nem szállíthattak utasokat.

A Waymo önvezető taxijaiban egyelőre a cég egy munkatársa is ott ül majd, hogy ha szükséges, be tudjon avatkozni (Fotó: Waymo)
A Waymo önvezető taxijaiban egyelőre a cég egy munkatársa is ott ül majd, hogy ha szükséges, be tudjon avatkozni (Fotó: Waymo)

A Waymo autói 2014-ben kapták meg az első teszteket lehetővé tévő engedélyeket, azonban akkor még csak azzal a feltétellel hajthattak ki a közútra, ha egy ember is ült a kormánynál. 2018-tól a biztonságról gondoskodó kolléga már az utasülésen is helyet foglalhatott. Ez egyelőre még továbbra is így lesz, azaz a San Francisco-i utasoknak egyelőre meg kell osztaniuk az autót a Waymo munkatársával is.

A cég engedélyei egyébként azt teszik lehetővé, hogy autóik San Francisco egyes részein, illetve San Mateo megyében közlekedjenek. Az önvezető autók esős és ködös időben is szállíthatnak majd utasokat, a maximális sebességük 105 km/h lehet.

A hírek szerint a fizetős szolgáltatás már akár március során beindulhat az amerikai nagyávorsban és környékén.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)