Hirdetés

Elindult a világ első „részecskementes” hajójárata

|

Egy új fejlesztést használ, ami választ adhat a tengeri hajók környezetszennyezésére.

Hirdetés

Míg az elektromos autók fejlesztése gőzerővel zajlik, gyakori kritikaként fel szokott merülni, hogy eközben mi történik a hajózás világában, hiszen a hatalmas, gázolajzabáló dízelmotorokkal felszerelt utas-, és teherszállító hajók jelentős szennyezőnek számítanak. Fontos különbség, hogy a vízi járműveknél a szén-dioxid mellett jelentős a nitrogén-oxidok és a kén-dioxid kibocsátása is. A Science.org információi szerint a hajókból származó emisszió teszi ki a fosszilis üzemanyagokból származó nitrogén-kibocsátás 14 százalékát, illetve a kőolajból származó kén-kibocsátás 16 százalékát. Utóbbi vegyületből egyébként a hajózás termeli ki az összes üzemanyag elégetéséből származó emisszió 5 százalékát.

A Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (International Maritime Organization - IMO) már 2020-ban szigorú szabályozással igyekezett csökkenteni a hajó kén-dioxid kibocsátását, azonban egyelőre komoly problémát jelent, hogy a méregdrága konténerszállító hajókat 30-40 éves üzemidőre tervezik, így sok esetben még hosszú időnek kell eltelnie, mire azokat kivonnák a forgalomból

A Piana a világ első hajója, amelyet felszereltek a különleges szűrő-technológiával
(Fotó: La Méridionale)

A francia La Méridionale hajózási társaság azonban most egy új fejlesztést mutatott be, ami választ adhat a fenti problémára - írja a Euronews. A cég a mai napon indított el legújabb kompjáratát Marseille és a korzikai Ajaccio között. A "zéró részecske" kompnak (zero particle ferry) is nevezett Piana nevű hajó különlegessége egy olyan szűrőrendszer, amely a kibocsátott kén-dioxid 99, az egyéb, úgynevezett ultrafinom részecske 99,9 százalékát képes felfogni, azaz ennyivel csökken a hajó környezeti terhelése.

Hirdetés

Ezzel a Piana bőven túlteljesíti a jelenlegi uniós szabályozást, ami a hasonló emissziók megengedett legmagasabb szintjéről rendelkezik. A La Méridionale szakemberi az elmúlt három évben tesztelték a szűrőt, amelyről független szakértők azt állítják, alapjaiban változtathatja meg a hajózási ipart.

Tisztán látszik, hogy akár egy ilyen kisebb cég is képes olyan kifinomult technológiákat alkalmazni, amelynek azonnali pozitív hatásai lehetnek, a nagyobb szereplőkre nézve is

- mondta Damien Piga, a francia, levegőminőség ellenőrző AtmoSud innovációs vezetője. A szervezet számításai szerint a hasonló szennyezés évente közel százmilliárd (!) eurónyi egészségügyi költséget jelent Franciaország számára.

A szakember elmondta, hogy a kén-dioxid kibocsátás mérséklése érdekében vagy alacsonyabb kéntartalmú üzemanyagot, vagy egy olyan szűrőmegoldást kellett alkalmazni, amely tengervízzel "mossa át" a hajó által kibocsátott füstöt, azonban a jellemzően a hajók kéményébe épített berendezések végül ugyanúgy a tengerbe juttatják vissza a szennyező anyagokat, így ez legfeljebb látszatmegoldásnak volt jó.

A Piana fedélzetén alkalmazott megoldást már létező ipari és háztartási megoldások, valamint a biomasszát használó erőművek ihlették. Közel 30 éve használnak ugyanis olyan, úgynevezett zsákos szűrőket, amelyek kiszűrik a kiáramló gázokból a szennyező részecskéket és a porszívók porzsákjához hasonlóan tárolják azokat.

A kihívást az jelentete, hogy egy ilyen szűrőrendszert úgy alakítsanak át, hogy az kisebb és könnyebb legyen, ezáltal alkalmassá váljon a hajó fedélzetén történő használatra.

A La Méridionale szakemberei most azon dolgoznak, hogy teljesen zéró emissziós kompokat állíthassanak szolgálatba, azáltal, hogy a hajók nitropgén-emisszióját is lenullázzák. A cég reményei szerint a technológiát a jövőben a társasutazásokhoz használt hatalmas utasszállítókon is alkalmaznii tudják majd.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)