Hirdetés

Arizonai őslakosok módszere oldhat meg több klímaügyi problémát

|

A folyó fölé telepített inverterek ötletét már máshol is alkalmaznák.

Hirdetés

Az éghajlatváltozás, mely a bolygónkat egyre nagyobb mértékben érinti, valamint a környezet károsodása korunk legnagyobb kihívásai. A megújuló energiák használatának térnyerése, a fosszilis üzemanyagok fokozatos kivezetése, a hulladékgazdálkodás és az elektromos átállás a közlekedésben egyenként is komoly megoldandó feladatok elé állítják állítják az emberiséget. De mi lenne, ha megpróbálnánk egyfajta holisztikus szemléletmóddal egy összefüggő kérdéskörként tekinteni ezekre, és lehetőség szerint akár többet is megoldani belőlük egy füst alatt?

Erre tesz most kísérletet egy arizonai őslakos közösség a Gila-folyó környékén. Az itt élő helyiek a hadsereggel közösen próbálnak tenni a klímaváltozás negatív hatásai ellen úgy, hogy a fentiekből egyszerre két problémát is kezelnének egy intézkedéssel. Egy rendhagyó öltet alapján napelemekkel fednék be a folyó felületét.

Hirdetés

A formabontó projekt egyszerre biztosítana rengeteg tiszta energiát a térségben élőknek, és akadályozná meg a vízkészletek párolgásból fakadó elvesztését. A helyi döntéshozók már bizalmat is szavaztak a szokatlan, de működőképesnek tűnő ötletnek, és egy 305 méteres szakaszon befedték inverterekkel a folyó felületét. Az állami szervek szeretnének meggyőződni a konstrukció életképességéről és fenntarthatóságáról, mielőtt komolyabb beruházásba kezdenének a Gila hosszabb szakaszán.

Arizona állam vezetése többek között azért is bólintott rá a projektre, mert így nem kellene külön nagy területeket feláldozni a napelem-telepek felállítására. Időközben egyébként máshol is felmerült a módszer alkalmazásának lehetősége. Kalifornia államot egyelőre még a saját bürokratikus útvesztői tartják fel, de ha megkapja az engedélyeket a nagy mennyiségű tiszta energia nyerése mellett, akár 250 milliárd liter víz elpárolgását akadályozhatja meg a 6437 kilométernyi csatornahálózat befedésével.

Az arizonai projekt ugyan az első ilyen az USA-ban, de nem minden előzmény nélkül való. 2012-ben már próbálkoztak hasonlóval az indiai Gudzsartában. Annak a próbálkozásnak sajnos a beruházó cég csődje vetett véget, de a most induló és a tervek szerint 2025-re megvalósuló program jövőbeni remélt sikere ösztönzőleg hathat másoknak is a módszer alkalmazására.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)