A karbonsemlegesség növeli a keresletet bizonyos nyersanyagok - elsősorban fémek és ritka ásványok - iránt. Az átállás viszont új gazdasági és politikai függőségi viszonyok kiépüléséhez vagy erősödéséhez vezethet - hívja fel a figyelmet a brit Cambridge Econometrics kutatócég. Az akkumulátorgyárakra épülő stratégia miatt Magyarországon megjelenne például a kínai, ausztrál, chilei vagy indiai energiafüggőség, miközben nem szűnne meg az orosz nyersanyagfüggés sem.
A fosszilis energiahordozók kivezetése, a karbonsemleges és kibocsátásmentes közlekedés és energiatermelést új technológiák - nap-, szél- és a vízenergia, illetve geotermiás eszközök - elterjedésével jár. Az ehhez elengedhetetlen technológiaváltáshoz új nyersanyagok is kellenek: a jövőben a réz, az alumínium, a kobalt, a lítium és a nikkel beszerzése lesz a legkritikusabb. Ezek a fémek sok tekintetben hasonlók a fosszilis energiahordozókhoz: véges a mennyiségük, elérhetőségük és áruk pedig nagyban függ a kitermelési kapacitásoktól. Ráadásul néhány tucatnyi ország birtokolja a lelőhelyeket, így a növekvő igény új politikai és gazdasági függőséget teremthet.
A világ legnagyobb réztermelő országa Chile, Peru, illetve Kína. Az alumíniumtermelők mezőnyét Kína vezeti közel tízszer akkora termeléssel, mint a második India. Az elektromos autók akkumulátoraihoz szükséges lítiumot elsősorban Ausztráliában, Chilében, illetve Kínában bányásszák, az akkumulátorgyártásban, illetve rozsdamentes acél előállításában fontos szerepet játszó nikkel legfontosabb lelőhelye Indonézia, a Fülöp-szigetek és Oroszország, kobaltot pedig a Kongói Demokratikus Köztársaságból, Oroszországból és Ausztráliából lehet beszerezni.
Azaz a karbonsemleges átállással Magyarország esetében az orosz energiafüggőség sem szűnne meg, sőt, megjelenne más - például kínai, chilei, kongói, indiai vagy indonéz - nyersanyagfüggés is. Az ország akkumulátorgyárakra épülő stratégiája miatt ráadásul ez fokozottan jelentkezik.
A Nemzetközi Energiaügynökség, illetve a Cambridge Econometrics E3ME modellje alapján készített számítás bemutatja, hogy az egyes energiatermelési módok mennyivel növelhetik a fémek iránti igényt két forgatókönyv - a jelenleg már bejelentett szakpolitikák és egy ambiciózusabb, a fenntarthatóság érdekében nagyobb mértékű átmenet - esetén.
"A nyersanyagok iránti igény növekedése elkerülhetetlen. Törekedni kell viszont arra, hogy az átállás során ne építsünk ki új függőségi viszonyokat.Ehhez egyrészt arra van szükség, hogy számoljunk az átálláshoz szükséges nyersanyagok keresletével és elérhető kínálatával, másrészt meg kell vizsgálni a fogyasztáscsökkentés lehetőségeit is, ami az egyéni döntések mellett ismét szabályozói közreműködést igényel"
- hívta fel a figyelmet Fazekas Dóra, a Cambridge Econometrics budapesti irodájának vezetője.
Tehát nem pusztán a napelem vagy a villanyautó elterjesztése a cél. Adottságaink alapján egyes új technológiákra nagyobb szükség van, másokhoz pedig rendelkezésre áll elegendő, olcsóbb, biztonságosan beszerezhető nyersanyag. Ezek alapján szabályozói szinten érdemes meghatározni, a különböző új megoldások milyen aránya biztosítja a legnagyobb hatékonyságot, illetve azt, melyik megoldással kell kezdeni és melyik technológiát érdemes később, már a többiekre építve bevezetni.
Emellett a kibocsátást elsősorban előidéző fogyasztást is célszerű csökkenteni, az ipari, intézményi és lakossági felhasználás alacsonyabb kibocsátás felé terelésével. Felhasználói szinten pedig le kell építeni és hatékonyabb megoldásokkal helyettesíteni a felesleges és pazarló fogyasztási formákat.
Ilyen lehet például az épületek szigetelése - hiszen a szigetelőanyagok olcsóbbak és könnyebben elérhetőek lehetnek rövid távon, mint a különleges nyersanyagigényű új technológiák. Ráadásul a későbbi, modernebb fűtési és energiatermelő rendszereket - a hőszivattyút vagy a napelemet - már kisebb kapacitásokra is lehet méretezni, így csökkenthető a költség és a felhasználandó nyersanyag mennyisége.
Ugyancsak jó példa az egyéni közlekedés újragondolása és az áttérés új közlekedési szokásokra. Ha csupán annyit teszünk, hogy benzines és dízeles autóinkat elektromos hajtásúakra cseréljük, akkor azzal a járművek előállításához szükséges nyersanyagok (acél, üveg, műanyag) mennyiségét egyáltalán nem csökkentettük, ráadásul növeljük az új és ritka nyersanyagok iránti igényt. Hacsak nem kizárólag otthoni napelemeinkkel töltjük a villanyautókat, a kibocsátás csupán annyira csökken, amilyen mértékben a töltésre használt áram nem fosszilis forrásból érkezik. Egyébként annyit érünk el, hogy a városi CO2-kibocsátás a városszéli erőművekbe tevődik át.
Hiába tehát az új technológia, az igazán hatékony kibocsátáscsökkentő megoldás továbbra is a felhasználás ésszerűsítése lesz. Így kerülhetjük el, hogy a mai fosszilis függőségünk helyébe egy másik függőségi rendszer lépjen.