Hirdetés

A Tesla bemutatta a megújult Model 3-at

|

A "Highland Project" néven futó újítások eredménye egy nagyobb hatótávú, dizájnosabb külsejű autó lett.

Hirdetés

Néhány órával azután, hogy egy EV-kre szakosodott portál pár fényképet kiszivárogtatott a megújult új Tesla Model 3-ról, a cég maga is megejtette a hivatalos bemutatót. Egy sor fénykép és technikai részlet is napvilágot látott a Tesla európai honlapján. A régóta várt boost "Highland Project" néven futott és tavaly év végén jelentette be a cég.

Akárcsak az új Cybertruckot, a felújított Model 3-mat is segítik már azok a gyártástechnológiai újdonságok, amiket a cég a közelmúltban vezetett be. Ilyen például az acélalkatrészek nagyobb darabokban való legyártása, ami által csökken az alkatrészek száma, vagy a yoke-nak nevezett, repülőgép kormányra hasonlító szarvkormány.

Hirdetés

A legszembetűnőbb változás az új formaterv, amely a jelenlegi modell elejét karcsúbbá tette. Ezt támogatja meg a fényszórók keskenyebbre vétele is. A bemutatott prototípus "Ultra Red" színű, ami a jelenlegi piros többrétegű fényezést váltja.

A másik konkrét változás hatótávolság növekedésében érhető tetten. A hátsókerék meghajtású  RWD modellek 553 km-t, az LR-ek pedig 676 km-t tesznek meg egy töltéssel a WLTP tesztek tanúsága szerint. Ez több mint 10 százalékos javulást jelent az alap modell hatótávjához képest. Még egy újdonság a külsőben, hogy új aerodinamikus kerékbetétekkel látták el a járművet, amik az optikai tuning mellett áramvonalas kialakításukkal a jobb hatótáv elérésében is  segítik az autót.

A belső tér is jelentős változáson esett át. A légkondit és a szórakoztató eszközöket a hátsó ülésekről is lehet vezérelni a beépített 8 colos érintőképernyő segítségével. Az első ülések  fűtése-hűtése egy telefonos applikáció segítségével még a beszállás előtt bekapcsolható, szabályozható. 14-rő 17-re növelték a hangrendszer hangszóróinak számát. Javult a wifi és a bluetooth funkció. Említésre méltó még a testreszabható belső világítás és az 561-ről 594 literesre növelt csomagtartó.

A cég, ígérete szerint, a kiszállításokat októberben kezdi meg. Az árszabással kapcsolatban a Tesla még nem közölt konkrétumokat, de azt már lehet tudni, hogy Norvégiában az eredeti modellel azonos áron kínálják a hátsókerék meghatású Model 3-at, míg az LR modell ennél 941 dollárral lesz drágább.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)