Hirdetés

Váratlan megrendelés rántotta vissza a csőd széléről a NASA-buszt fejlesztő céget

|

Már szinte elfogyott a pénzük, amikor a semmiből megjött az USA egyik legnagyobb vállalata.

Hirdetés

Még áprilisban írtuk meg, hogy meglepő eredménnyel zárult a NASA tendere, amelyen beszállítót kerestek az űrhajósaikat a kilövőálláshoz elszállító kisbuszok következő generációjához. A pályázati kiírás szerint olyan zéró emissziós jármű tervét kellett benyújtani, ami kilenc ember - köztük négy szkafanderes űrhajós - szállítására alkalas, emellett pedig elegendő hely van benne az összes felszerelésnek, amire az asztronautáknak szüksége van az útjuk során.

A befutó nagy meglepetésre nem a korábbi NASA-buszokat gyártó, egyébként főként elegáns lakókocsiaikról ismert Airstream lett, de nem is a Mercedes, amelynek egy Sprinter típusú buszát használták az utóbbi időben az amerikai kilövések előtt. Egy jobbára ismeretlen, elektromos kishaszonjárműveket fejlesztő startup, a Canoo lett a tender nyertese, amelynek értelmében legkésőbb jövő júniusig le kell szállítaniuk az első Astrovant a NASA-nak. Mindezért egyébként 149 ezer dollárt, azaz körülbelül 52 millió forintot kaptak, ennek ellenére nemrég kiderült, hogy komoly anyagi gondjaik támadtak.

A Canoo elektromos furgonja könnyedén átalakítható (Fotó: Canoo)
A Canoo elektromos furgonja könnyedén átalakítható (Fotó: Canoo)

A Canoo elektromos furgonja könnyedén átalakítható (Fotó: Canoo)

Az InsideEVs számolt be róla, hogy a cég idei első negyedéves pénzügyi jelentéséből az derült ki, hogy csaknem teljesen kifogytak a pénzből. Annak ellenére kerültek a csőd szélére, hogy korábban azt állították, már több mint 17 ezer előrendelés futott be hozzájuk az elektromos furgonra, ami azt jelenti, hogy eddig megközelítőleg 750 millió dollár folyt be a cég számláira.Az első negyedévben 125,4 milliós veszteséget könyveltek el, a következő három hónapra pedig 115 millió dolláros kiadással számoltak, így a komoly bevétel ellenére sem elképzelhetetlen, hogy valóban majdnem tönkrement a vállalkozás.

Hirdetés

Mielőtt azonban le kellett volna húzniuk a rolót és értesíteni az előrendelőket, hogy sajnos nem tudják teljesíteni a megrendeléseket, derült égből villámycsapásként olyan ügyfél futott be, amely egy csapásra megoldhatja a kis cég gondjait. A világ egyik legnagyobb cégének számító hipermarket-lánc az amerikai Walmart ugyanis egyből 4500 tisztán elektromos kisfurgont rendelt meg a Canoo-tól, egy olyan kitétellel, hogy a megrendelést akár 10 000 darabra is kiegészíthetik.

A céget a Walmart hipermarket-lánc gigarendelése rántotta vissza a csőd széléről (Fotó: Canoo)
A céget a Walmart hipermarket-lánc gigarendelése rántotta vissza a csőd széléről (Fotó: Canoo)

A céget a Walmart hipermarket-lánc gigarendelése rántotta vissza a csőd széléről (Fotó: Canoo)

A Canoo haszonjárművei így egyrészt a Walmart saját árucikkeit fogják házhoz szállítani, illetve bekerülhetnek a Walmart GoLocal szolgáltatásába is, amely más cégeknek kínál logisztikai megoldásokat. A megállapodás értelmében a Canoo Light Delivery Vehicle (LDV) nevet viselő kisfurgonjából a Walmart flottájába szánt darabokat az idéi év utolsó negyedévében fogják legyártani. Ezelőtt azonban a Walmart már néhány héten belül megkezdheti az első szállításokat, amelyek célja, hogy a Canoo szakembereivel együtt megtalálják az ideális konfigurációt a későbbi flotta járműveihez.

A moduláris felépítésű furgon a cég ígérete szerint mintegyx 3,4 köbméternyi árut képes megmozgatni, moduláris felépítésének köszönhetően pedig könnyen és gyorsan átalakítható.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)